Szentkirályi Alexandra volt dr. Fekete Dávid vendége
Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke, a fővárosi közgyűlés frakcióvezetője volt a Polgári Esték sorozat kedd esti állomásának vendége Győrben.
Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke, a fővárosi közgyűlés frakcióvezetője volt a Polgári Esték sorozat kedd esti állomásának vendége Győrben.
Tíz helyszínen mintegy ezer program várja a gyermekeket július 4. és 6. között Győr belvárosában, ahol 18. alkalommal rendezik meg a Győrkőcfesztivált - közölte a szervező Vaskakas Bábszínház az MTI-vel.
Szakértők és segítők közreműködésével hétről hétre csodák születnek majd a következő időszakban a marcalvárosi kiserdőben, hiszen idén is elkezdődött a Generációk Művelődési Háza által szervezett népszerű Építőtábor.
Ha úgy érezzük, hogy gond van a szemünkkel vagy elkezd fájni valamink, minden bizonnyal felkeressük szakorvosunkat, ha viszont a hallásunk romlik el, sok esetben nem veszünk róla tudomást a szakemberek szerint.
Munkás tanévet zárt a Győri Szakképzési Centrum Hild József Építőipari Technikuma, ezt mondta híradónknak az intézmény igazgatója.
A Deák Technikum fontos szerepet játszik a közgazdasági, pénzügyi és üzleti ismeretekre épülő szakképzésben a régióban.
A győri Széchenyi István Egyetem újabb fontos állomáshoz érkezett: a közelmúltban megrendezett „Képzési innovációk a felsőoktatásban – Fókuszban a piaci kapcsolatok” című konferencián bemutatta az elmúlt időszakban elindított pilotképzések tapasztalatait és áttekintést adott a nemzetközi akkreditációhoz kapcsolódó fejlesztési irányokról. Az eseményen felsőoktatási szakpolitikai szereplők, intézményi és kari vezetők, oktatók, valamint vállalati partnerek is jelen voltak.
Megkezdődött a hínár vágása az adyvárosi 1-es számú csapadékvíz-tározó tavon, majd folytatódik a 2-es és 3-as tavon is. A kaszálást követően a levegőztető eszköz is visszakerül az adyvárosi tóba.
Az árnyas győri Táncsics Mihály utcában a lakók is többször kérték már, hogy legyen járdafelújítás, s a régóta várt munkálatok most megkezdődtek. Erről Borsi Róbert önkormányzati képviselő számolt be a helyszínen a Győr+ Médiának.
Tűz ütött ki egy társasház egyik lakásában, Győrben, a Külső Árpád úton.