Győr
Győr+ 2014.10.28.

Tovább erősödtek a megyebeli magyar-kínai kapcsolatok

A Kínai Népköztársaság Hubei Tartományának, valamint a tartomány nagyvárosainak- Wuhan, Enshi, Yichang és Xiaogan - vezetői tettek látogatást kedden Győrött. A népes, több mint 90 főt számláló delegáció tagjai között nagy számban érkeznek kínai vállalkozók is megyénkbe.

Győr+ 2014.10.28.

Elkészült az új abdai Radnóti-szobor

Elkészült a tavaly november közepén egy eltévedt autós által ledöntött abdai Radnóti-szobor részletekig hű mása - közölte az MTI érdeklődésére kedden a győri városháza sajtófőnöke.

Győr+ 2014.10.27.

Újra Regionális Állásbörzét rendeznek az egyetemen

November 4-én rendezik a már hagyományosnak tekinthető Regionális Állásbörzét a Széchenyi István Egyetemen, melynek során személyes kapcsolatot alakíthatnak ki a leendő munkavállalók a cégek képviselőivel.

Győr+ 2014.10.27.

Árvíz – Apad a Duna és a Rába is, vége a készültségnek

Vasárnap este hat órától már se a Dunán, se a Rábán nincsen érvényben árvízvédelmi készültség; a regionális vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint mindkét folyón további jelentős apadást várnak a következő 24 órában.

Győr+ 2014.10.27.

Újra nyílik a rakparti út

Hétfőn délután, 15:00 órától ismét korlátozás nélkül járható a Móricz Zsigmond alsó rakpart és a Kossuth híd.

Győr+ 2014.10.25.

Akadálymentes térképen a Belváros

Akadálymentes térképet készítettek a Camelot Mozgássérült Fiatalok Győri Egyesületének tagjai és önkéntesei a közelmúltban, Győrben, együttműködve az OpenStreetMap Magyar közösségével és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége ifjúsági tagozatával. A 30 fős csapat többek között a Széchenyi teret, az ETO Park környékét, valamint a Városház teret és a vasútállomást vette górcső alá.

Győr+ 2014.10.25.

„Bozótharcosok vagyunk a fogyatékkal élőkért vívott harcban”

A Fekete család három gyermeke közül Márton autistaként jött a világra. Szülei, hogy biztos helyen tudják, s levegyék a testvérekről a sors hatalmas terhét, 2002-ben megalapították a „Híd a jövőbe” Értelmi Sérülteket Segítő Alapítványt, s 10 éve felépítették a Márton Lakóotthont, mely 12 autista és Down-kóros fiatalnak jelenti a fejlődés és a boldogság lehetőségét. Az otthon elmúlt évtizedes működését – a szakmai sikerek mellett - bizonytalan jogszabályi környezet, a civil szféra presztízsvesztesége és az alapító család fogytán lévő ereje kísérte – vonja meg a mérleget dr. Fekete Gáborné, az alapítvány koordinátora.