Tartsuk tisztán a vízelvezető árkokat!
Fontos, hogy az év minden időszakban ellenőrizzük az árkok, átereszek átjárhatóságát, tisztaságát, hiszen ezzel jelentős károktól óvhatjuk meg ingatlanunkat!
Fontos, hogy az év minden időszakban ellenőrizzük az árkok, átereszek átjárhatóságát, tisztaságát, hiszen ezzel jelentős károktól óvhatjuk meg ingatlanunkat!
500 millió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására, és ebből 225 millió jut arra, hogy egy ösztöndíj-programmal felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vidéki egyetemeken folyó jogászképzés iránt.
Az autók feltörésének megelőzésére hívja fel a figyelmet a rendőrség. Tulajdonosként is sokat tehetünk az áldozattá válás elkerüléséért.
Az összes tűzoltó hősiesen helyt állt a táplánypusztai tűzesetnél, azonban hármukat országos szinten is kiemelték: elismerést vehettek át az országos katasztrófavédelmi főigazgatótól. Megérdemlik, hogy közelebbről is megismerjük a köztünk élő hősöket.
A 70-es évek győri bencés diákbáljait újraélesztve 2013 óta már ötödik alkalommal rendezték meg a Győri Bencés Bált, idén február 4-én.
A Győr-Szol Zrt. tájékoztatja az érdeklődőket, hogy társaság telefonos ügyfélszolgálata, hiba- és kárbejelentő vonala, valamint az Orgona utcai központja a közismert vonalas telefonszámokon szolgáltatói üzemzavar miatt nem elérhetőek.
Több mint ezer egyetemista és több száz egyetemi tanár és oktató érkezik Győrbe és Mosonmagyaróvárra márciusban és áprilisban. A cél pedig nem más, mint összemérni tudásukat és felkészültségüket.
Ma délelőtt hirdetett másodfokú ítéletet a Győri Ítélőtábla az iszapömlés miatt indított büntetőperben. Ennek keretében hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszéknek a vörösiszapper összes vádlottját minden vádpont alól felmentő határozatát a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla, és új eljárás lefolytatására kötelezte az első fokon eljáró bíróságot.
A Győri Rendőrkapitányság csalás miatt nyomoz.
Gyerekkorában „Feri bácsi” akart lenni, aztán pszichiáter lett. Németh Feri bácsi a család háziorvosa volt, Feller Gábort az ő tudása, embersége, közvetlensége, kapcsolatteremtő ereje ragadta meg. Végül – öt szakvizsgával – éppen azért választotta a pszichiátriát, mert ez a hivatás is megköveteli a betegekkel kialakított bizalmat, a közvetlenséget, s az együttműködést.