Túlélni a túlélhetetlent – portré dr. Feller Gábor győri pszichiáterrel

Gyerekkorában „Feri bácsi” akart lenni, aztán pszichiáter lett. Németh Feri bácsi a család háziorvosa volt, Feller Gábort az ő tudása, embersége, közvetlensége, kapcsolatteremtő ereje ragadta meg. Végül – öt szakvizsgával – éppen azért választotta a pszichiátriát, mert ez a hivatás is megköveteli a betegekkel kialakított bizalmat, a közvetlenséget, s az együttműködést.

Dr. Feller Gábor építészmérnök édesapja Rábapatonáról származik, édesanyjának családja ismert vendéglős volt Győrött, a II. világháborúig övék volt a László vendéglő, mely főként a beszálló, átutazó vendégek körében volt közismert. A család életét, értékrendjét, érzelmeit meghatározta egy tragédia: Feller főorvos anyai nagyanyját 1945-ben lelőtte egy orosz katona. Erről nemcsak a gyerekek előtt hallgattak, de maguk között sem igen beszéltek. Nem erről szólt a családi élet, emlékszik vissza a főorvos, amikor fölidézi gyermekkora hangulatát.

Óvodás éveire is jól emlékszik, már akkor feltűnt az óvónőknek, hogy ő vigasztalta meg síró, nekikeseredett társait. Zenei érzékére pedig jellemző, hogy óvodásként megtanult furulyázni, később a Bartók Béla Zene Általános Iskolába került, ahol hegedűtanára, Frida néni próbálta rábeszélni a zenei pályára. A napi két-három órás gyakorlás azonban nem volt igazán vonzó egy kamasz gyerek számára. Bátyja nyomdokain a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba került, ők voltak az első osztálya a későbbi főapátnak, Várszegi Asztrik püspöknek.

Ott tanultam meg önállóan talpra állni, leválni a családról, bár azért nem volt könnyű egy-egy hónapra elszakadni, idézi vissza kollégista éveit. Bicikliző szenvedélyét szombatonként arra is felhasználta, hogy engedély nélkül is haza-haza ruccant egy rövid időre.

Az egyházi gimnázium nem volt jó ajánlólevél az orvosegyetemre, túljelentkezés indokával elsőre nem is vették föl. A győri kórház urológiai osztályán lett műtőssegéd.

Boldog év volt, állítja a főorvos, megismerte az egészségügyet a kisegítő ápolók szemszögéből, közben folyamatosan készült a felvételire, nyelvórákra járt. A következő évben maximális pontszámmal került be az orvosegyetemre. Középiskolai kollégiumi léte segítette a beilleszkedésben, a budapesti diákszállón két afrikai és egy izraeli hallgatótársával lakott együtt. Harmad- és negyedévben munkát is vállalt: a nőgyógyászati klinikán éjszakás nővérként dolgozott. Gyakorlati idejét a győri szülészeten töltötte, s Gardó Sándor professzor hívására az osztályon maradt. Otthon ruhákon gyakorolta be a varrás műveletét, melyet a szülészetben sokszor alkalmaznia kellett. Kicsit monotonnak találta a munkát, igazából az a lehetőség hiányzott neki, ami Feri bácsi hivatásában megtetszett.

Egy év sorkatonai szolgálat után találkozott Ostorharics-Horváth György pszichiáter professzorral, elment egy hétvégi tanfolyamra, s úgy érezte, ez az a szakma, ahol ki tud teljesedni. Amikor Feller doktor 1994-ben megszerezte a pszichiátriai szakvizsgát, Ostorharics professzor ezekkel a szavakkal fogadta: gratulálok, melyik lesz a következő? A neurológia lett.

A kérdés még összesen háromszor hangzott el, így aztán Feller doktor rehabilitációs, majd klinikai farmakológus, aztán addiktológus szakorvos is lett. Bugovics Elemér főigazgató 2000-ben kinevezte az egyik pszichiátriai osztály vezető főorvosának. Mindegyik szakvizsgájának jó hasznát vette. Legelső pszichiátriai ügyeletén eszméletlen embert vittek be hozzá a mentők. Mondták, gyógyszert szedett be a páciens, a gyomrát már kimosták, a többi a pszichiátria hatásköre. Feller Gábor reflexkalapáccsal is megvizsgálta, s rögtön látta, nem öngyilkos lett a beteg, hanem agyi infarktusa (sztrókja) van.

A pszichiátriai nagy kórképek közül talán a depresszió gyógyítása okoz neki a legtöbb sikerélményt. A pszichiátria nem olyan, mint a sebészet, ahol gyakran végleges gyógyulást adhat a betegnek az orvos, vázolja szakterülete jellemzőit Feller főorvos, majd így folytatja: a depresszió azonban az a betegség, melyet lehet és kell is gyógyítani. Enyhe esetekben elég lehet a pszichoterápia, de többnyire csak a tartósan alkalmazott gyógyszeres kezelés vezet eredményre. Az öngyilkosok többsége nem a drogosok vagy a skizofrének közül kerül ki, hanem a tragédiák hátterében a leggyakrabban a kezeletlen depresszió áll. A győri pszichiátriai osztály régóta közreműködik a depresszió elleni gyógyszerek klinikai kipróbálásában. A főorvos szerint amíg egy kémiai anyagból törzskönyvezett gyógyszer lesz, átlagosan tíz év telik el. Sok győri beteg tehát már tíz évvel korábban megkaphatta azokat a szereket, melyeket ma már a világ minden táján alkalmaznak a gyakorlatban. Az is az igazsághoz tartozik azonban, jelzi klinikai farmakológusként is Feller Gábor, hogy ezer kémiai anyagból csupán két-háromból lesz gyógyszer, a többi vagy hatástalannak bizonyul, vagy mellékhatásai miatt nem alkalmas a gyógyításra.

Hivatásának gyakorlása során dr. Feller Gábor számtalan olyan emberrel találkozik, akit szinte túlélhetetlen tragédia ért. Fölidézi egy édesanya történetét, akinek a kútba esett és meghalt a két éves kisfia. Én magam is azt gondoltam, hogy egy ilyen tragédiát alig lehet földolgozni, vallja be a szakember. Éveken át tartó kezelés során azonban az édesanya felépült, azóta szült három gyereket. A tragédiát nyilván hordozza magában, de képes volt új életet kezdeni.

A pszichiátert is megérint minden tragédia, ám nem halmozhatja föl magában, hiszen akkor alkalmatlanná válna a gyógyításra. Kell a kikapcsolódás, a feltöltődés. Szabad óráiban Feller főorvos főleg zenét hallgat, több ezer lemeze van. S ha már bemegy egy lemezboltba, könyv is kerül a bevásárlókosarába: tudományos kötetek és krimik egyaránt. Újabban pedig rajzolni kezdett, karácsonyra saját szénrajzaival lepte meg a családját.

Felesége adminisztrátor, férje szerint kiemelkedő szerepe van abban, hogy mindhárom gyermekük egyetemre került. Nagyobbik lányuk közgazdász, fiúk már a mesterszakon képzi magát gépészmérnöknek, kisebbik lányuk pedig a főorvos örömére orvosnak tanul Szegeden.

A szülői példa nyomán mindhárom gyerek tanult zenét és sportol is, ami a főorvos mindennapjainak szerves része. Futóversenyekre is eljár, nem az eredmények hajszolása végett, hanem azért, hogy ehhez a közösséghez is kötődjék. Ezen túl az egészségét is meg akarja őrizni, példaképe Ostorharics professzor, aki 76 évesen is rendkívül aktív, szellemileg friss és mindig képes a megújulásra. Én is úgy tervezem az életemet, hogy utolsó pillanatig dolgozni tudjak, zárja le a beszélgetést ezzel a távlatos gondolattal.

H. F.

Fotó: Marcali Gábor