Arrabona EGTC: Többmilliárd forintos pályázati eredmény, új társulási iroda
Mintegy négymilliárd forintos támogatást nyertek el a társulás pályázatai 2016-ban, és az idén is hasonló módon segíti a településeket az Arrabona EGTC.
Mintegy négymilliárd forintos támogatást nyertek el a társulás pályázatai 2016-ban, és az idén is hasonló módon segíti a településeket az Arrabona EGTC.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja végzős diákoknak tartott beszámolót a rendőri hivatásról.
A Győri Nagyboldogasszony-bazilikában Veres András győri megyés püspök, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke celebrál ünnepi szentmisét, majd zenés előadáson mutatják be Szent László életét. Ezt követően a győri városházán folytatódik az ünnepség - közölte Gaal Gergely, az emlékév Tanácsadó Testületének elnöke kedden Budapesten.
A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a Győr környékén élő férfi még 2016 nyarán ittasan vezette autóját. Az őt igazoltatni szándékozó rendőrök között nagy gázt adva elhajtott. Szerencsére baj nem történt, tettéért azonban felelnie kell!
Időről időre változik, hogy éppen melyek a legkeresettebb foglalkozások, egy viszont biztos: ma Magyarországon megéri szakmát tanulni, hiszen egy OKJ-s szakképzettséggel viszonylag könnyen találhatunk jól fizető, biztos állást.
Pénteken rendezték a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának végzős hallgatóinak doktoravatási és diplomaátadó ünnepségét.
A fiatalok konkrét segítséget kaphatnak a pályázatíráshoz és a meggyőző motivációs levél elkészítéséhez, emellett korábbi ösztöndíjasok élménybeszámolóival is várják azokat a kalandvágyó hallgatókat, akik szívesen kipróbálnák magukat multikulturális környezetben.
Az E.ON gyorsabb, modernebb és biztonságosabb ügyfélkezelési rendszerre vált, ezért átmeneti változás várható a számlázásban és az ügyintézésben a rendszerfrissítés alatt.
A dokumentum aláírói az egyetem akadémiai tudásának, valamint a vasúttársaság üzleti tapasztalatainak ötvözésével kívánják emelni a hazai műszaki, informatikai, gazdálkodási és társadalomtudományi képzés színvonalát. Az intézmény falai között zajló oktatás a jövőben még jobban illeszkedik majd a vállalati igényekhez.
Tovább tombol az influenza Magyarországon, egyetlen hét alatt több mint százezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.