Polgármestert választanak vasárnap Héderváron
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Héderváron, a tisztségért öten indulnak - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-t.
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Héderváron, a tisztségért öten indulnak - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-t.
Egy 35 éves férfi járművével az M1-es autópálya melletti biztonsági kerítésnek ütközött.
Átlagos bevásárlásnak indult Keresztes Attila rendőr őrnagynak és feleségének a legutóbbi is, azonban egy kissé kalandos véget ért: némi üldözés után elfogott egy bolti tolvajt, aki már nem volt ismeretlen a rendőrök előtt. Az őrnagy csak azt tette, amit tanítottak neki, amit diktált a zsaruvér.
A következő napokban helyenként lehet kisebb eső, zápor, olykor erős szél, ám sok lesz a napsütés is. A nappali maximumok jellemzően 15 Celsius-fok körül alakulnak, de néhol 20 foknál melegebb is lehet.
Október 8-án ismét termelői piac várta a vásárlókat a győri Dunakapu téren. Nem csalódtunk a felhozatalban.
A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik egy bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításához.
Kitartás, szakértelem és csapatmunka kellett a Moson Mentőcsapatnak ahhoz, hogy újabb öt évre megszerezze a nemzeti minősítést. Tudásukról egy harminchat órás gyakorlaton kellett számot adniuk, amelynek részleteibe a Győr+ Média is bepillanthatott.
Először rendezték meg az állatok világnapját október 7-én, szombaton a Rómer Házban. Az eseményen Jakab Borbála Róza is bemutatkozott Agarak és Nyulak című kiállításával.
Az optimizmus egyes kutatók szerint azt jelenti, hogy mi magunk választjuk meg, hogy miként szemléljük a világot. „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban”, ezt már az egykori indiai politikus, spirituális vezető, Mahatma Gandhi mondta. Pécsi Gertrúd egyik kedvenc idézete szerint éli az életét, amelyben a segíteni és tenni akarás is kiemelt szerepet kap.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a Győri Rendőrkapitányság egy 29 éves gyarmati férfival szemben, aki ki akarta rabolni egy Győr környéki település töltőállomását.