Győr+
2018.06.13. 06:20

Judo után fegyelmezett ‘menekülés’

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a megyei Polgári Védelmi Szövetség támogatásával és a társszervek bevonásával június 12-én ezer általános és középiskolás diák közreműködésével hívta fel a figyelmet a tömegrendezvények biztonságos lebonyolításának jelentőségére.

Az Olimpiai Sportpark az XIV. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál idejére készült el, a torna, a judo, a tenisz és az atlétika sportágaknak szolgált helyszínéül az esemény alatt.

A keddi, tűzriadóval egybekötött kimenekítési, -kiürítési gyakorlatot az Olimpiai Sportpark multicsarnokában tartották, ahol a gyerekek egy judo edzést tekintettek meg. Az edzés végén Csepi László tűzoltó ezredes, a Győri Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője szólt a gyerekekhez és tájékoztatta őket, hogy egy gyakorlat részesei és figyelmet és fegyelmezett viselkedést kért tőlük. Igazgatóságunk kiemelt figyelmet fordít a tanulóifjúság felkészítésére, így az ezredes részletesen elmondta, hogy mi a teendőjük, ha egy váratlan esemény – például tűz, vagy bombariadó – következtében ahol éppen tartózkodnak, el kell hagyniuk az épületet. A diákok megtudták, hogy milyen sorrendben és merre hagyják el a nézőteret és a küzdőteret. A kiürítési gyakorlatra a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézményből kerekesszékes gyerekek is érkeztek, az ezredes felhívta a figyelmet, hogy az ő speciális helyzetüket figyelembe véve, őket segítve, nekik kell elsőként elhagyni az épületet. A gyerekek megnézhették, kipróbálták, hogyan működik a kerekesszék, ha egy váratlan szituációban segíteni kell a hátrányos helyzetű társaikon, ezt bátran meg tudják már tenni.

 

 

A biztonsági szolgálat tűzriadó jelzést adott, a diákok pedig a pedagógusok és biztonsági személyzet segítségével fegyelmezetten vonultak ki az épületből, bőven szintidőn belül hagyták el a csarnokot. Ezt követően a tűzoltók átvizsgálták az épületet. A fiatalok a kint álló rendőr, mentő, és tűzoltóautót is örömmel tekintették meg, hasznos információkat is hallhattak a társzervek és a tűzoltók munkájáról, majd visszaindultak iskoláikba.

A nagyszabású sportrendezvényeken, illetve különféle zenés-táncos rendezvényeken, gyakran a fiatal korosztály tölti szabadidejét. A keddi program segítségével a résztvevő diákok megismerték a helyes magatartási szabályokat, gyakorolták, hogy egy váratlanul bekövetkező esemény során mit kell tenniük, illetve a rendezvény szervezői és a biztonsági személyzet is felmérhette, hogy mennyi időt vesz igénybe a létesítmény kiürítése, és milyen speciális problémák adódhatnak, amik befolyásolják munkájukat.

 

 

forrás: gyor.kataszrtofavedelem.hu