Csütörtökön is elkél az esernyő
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Idén rekord összeg, 13,6 millió forint gyűlt össze a Kantharosz Gálán, melyet pályázati úton kiválasztott, fiatal tehetségek és gyerekeket támogató szervezetek között osztanak szét.
Hihetjük, hogy csak csepp vagyunk a tengerben, de a sok csepp alkotja az óceánt is, vagyis igenis számít, hogy hogyan állunk hozzá a klímavédelemhez. A győri önkormányzat igyekszik segíteni…
Közel 250-en jelentkeztek az önkormányzat felhívására, így 5000 darab egynyári virágpalántát osztottak szét a győriek között szerdán a Városháza előtti téren.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövetők azonosításához.
A Bringázz a suliba kampány áprilisban versenyre hívta a győri középiskolásokat és tanáraikat, a feladat egyszerű volt: egy adott napon minél többen biciklizzenek az iskolába. Az ünnepélyes díjátadásra kedden került sor, a KERET Kulturális és Szabadidő Egyesület elnöke, Dr. Tóth Péter gratulált a díjazottaknak.
Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára átvette a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől az Országház Vadásztermében.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén pünkösd vasárnap és hétfőn 13 anyagi kárral és 3 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt.
Úgy voltunk, mint az ég madarai, amikor egy étterem teraszára röppennek, és morzsákat csipegetnek. Elröppentünk egy filozófus és egy irodalomtörténész vitaestjére az Apáczai-karra, és morzsákat csipegettünk. Nem tudjuk visszaadni a teljes „menüsort”, csak gondolatfoszlányokat a szellemi táplálékot kínáló eszmefuttatásokból. Olyan mondattöredékeket, amiket ízlelgetni, kóstolgatni érdemes.
A csatornajavítási munkálatok miatt terelőúton közlekedő járatok ismét eredeti útvonalukon közlekednek.