Csukjuk be a szemünket és gondoljunk valami szépre, ami emlékezetes maradt az életünkből. Talán lesznek, akik azt idézik fel magukban, ahogy gyermekként izgatottan hallgatják szüleik, nagyszüleik csodameséit, esetleg az a kép sejlik fel bennük, amikor szülőként a mese birodalmában járó gyermekük csillogó tekintetében vagy éppen a meséktől álomba szenderült, békésen szuszogó csemetéjük látványában gyönyörködnek.
„A mese annyi idős, mint az ember – mondja dr. Győrffy Dóra pszichiáter, meseterápiás szakember, aki szerint a világ legtermészetesebb dolga, hogy beszélgetünk, történeteket mondunk egymásnak. Valós vagy kitalált történeteket, amelyeket továbbszövünk, esetleg magyarázatot keresünk a körülöttünk levő világ megértésére. Álmainkat, vágyainkat is megfogalmazzuk, elődeink tapasztalását is beleillesztjük mondandónkba. Valójában mesélünk. Mesélni pedig csak valakinek lehet, ezáltal az együttlét öröme is jár a meséléssel. A mesék, mítoszok és mondák a vágyainkból, a fantáziánkból és az érzelmeinkből születtek. A képzeletünk és a valóság összefonódásai. Sűrített képeivel, a benne szereplő archetípusokkal, szimbólumokkal tulajdonképpen a nevelésről szólnak. A mesékben végigkísérhetjük az életünk alakulását, a mese az érzelmeinket, az ész alapú cselekvéseinket, az áldozathozatalra és együttérzésre való képességünket fejleszti, erősíti. A maga mágikus, irracionális módján felkészít bennünket a felnőttlétre, a döntésekre.
A mesét sokáig felnőtteknek szóló irodalomként tartották számon, gyermekműfajnak a XIX. század végétől tekinthető. „Régen a mesemondás és hallgatás végigkísérte az emberek életét; a hallgatók felfedezték magukat a mesékben, és megfejtve a jelképes üzeneteket, a mese analógiájára megoldást kaptak saját problémáikra, életkérdéseikre is” – utal a mesék tanító voltára dr. Győrffy Dóra.
Dr. Győrffy Dóra pszichiáter, meseterápiás szakember
A pszichiáter szerint, amikor a szülő mesél a gyermekének, akkor a gyermek a hozzá érzelmileg legközelebb állótól hallja az emberiség ősi bölcsességeit. A mesehallgatás, a meseolvasás egy sajátos együttlét. Belépés egy képzeletbeli világba, közös kaland és élmény, amely egy fontos, többek között stresszoldó, de a hűség hormonjaként is ismert, oxytocin nevű anyag belső szintjének emelkedését okozza. Az együttlét adta pillanat a meghittséget, az otthon biztonságát is jelenti a gyermeknek, aki ebben a számára oly jóleső közegben figyel, kérdez, tanul. Tulajdonképpen az rögzül benne, hogy a számára leghitelesebb személytől hallja azt, ami a létünk lényege: az életben vannak akadályok, amelyeket le lehet győzni. Bruno Bettelheim azt írja, a mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni. Csukás István szerint ősi ösztönükből adódóan a gyerekek – és a felnőttek is – nem akarnak mást, mint megismerni és meghódítani a világot, amelyben segít többek között a mese is.
Mert a mesékben tudás van. Dr. Antalfai Márta művészet-pszichoterapeuta szerint ez a tudás az élet nagy dilemmáira, az egyes életszakaszok feladataira és választási szituációira vonatkozik. A mesék lényegében választ adnak minden olyan kérdésre, mellyel életünk során szembekerülünk. Ezért az önismeret fejlesztésén túl saját problémáink kezelésében is segítséget nyújtanak. Kiválóan alkalmasak a lélek mélységeinek feltárására, segítségükkel új dimenzióba kerülhetnek kapcsolataink.
Mit is sugallnak a mesék? A gyermek számára egy jövőre irányuló útmutatást arról, hogy meg kell szüntetnie függőségi vágyait, szorongását, és le kell válnia szüleiről ahhoz, hogy önálló, független életet tudjon kialakítani, tartós kapcsolatokat hozzon létre másokkal. A mese megtestesíti a gyermek lelkivilágát, segít szétválasztani az érzéseit, választ ad az őt foglalkoztató kérdésekre, kielégíti a lelki szükségleteit, szellemi, lelki, érzelmi gazdagodáshoz juttatja. A gyermek megtanulja általa, hogy minden érzése a személyisége része, és ezek irányíthatóak, kezelhetőek. A mese kifejezi a fontos érzelmeket, ezáltal segít megteremteni és megtartani a lelki egyensúlyt, komolyan veszi a gyermeki félelmeket a kudarctól, haláltól és megpróbáltatásokról. Rávilágít a legfontosabbra, hogy mennyire lényeges a szeretet, a kötődés, az, hogy tartozzunk valahova, valakihez.
A legtöbb mese felépítése hasonlít egymásra, a benne lévő próbatételek valójában az élet feladatairól szólnak, és megjelennek a személyiségfejlődés állomásai is. Szimbolikus formában megtalálhatóak benne a lelkünkben felmerülő konfliktusok, az életkori krízisek, a szülőkről való leválás, a párválasztás próbatételei, a kapcsolatok megpróbáltatásai. A mi dolgunk csupán az, hogy megfejtsük, észrevegyük ezeket a szimbólumokat, így tudjuk a mese mondanivalóját saját életünkre vonatkoztatni.
Minden mese egy rejtekhely
„A mese felkészít bennünket az előttünk álló életre – mondja dr. Győrffy Dóra –, nem ígér nekünk problémamentes életet, de reményt ad ahhoz, hogy még a legesendőbbek is boldogulhatnak, ha mozgósítják adottságaikat, és nem hátrálnak meg a megpróbáltatások, akadályok előtt. A mesék jól bevett filozófiájaként a jó győz és a rossz elnyeri méltó büntetését, így annak a gyermeknek, aki gyakran hallgat vagy olvas mesét, a rossz veresége csökkenti tudattalan félelmeit. A mesék optimista életszemléletet közvetítenek, jól példázzák azt, hogy a nehézségek csupán átmenetiek, érdemes küzdeni, kitartani, bizakodni, nem szabad feladni, ha nehézségeink vannak, hanem bátran szálljunk szembe az akadályokkal, és ne problémaként, hanem megoldandó feladatként tekintsünk az akadályokra.”
„A mese és a mesélés gyógyító erejű, lelket építő hatása van – mutat rá dr. Győrffy Dóra. – József Attilánál szebben keveseknek sikerült megfogalmazni azt, mit jelent a mesét hallgató számára a mesélővel való együttlét felemelő öröme. Thomas Mann üdvözlése című versében így írja: „Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. Mi hallgatunk (…)”. Mert minden mese egy rejtekhely. A fantázia köntösébe burkolt, életbevágóan fontos titok.
Szerző: Szabó Csilla
Fotó: O. Jakócs Péter, Marcali Gábor