Lesz holnap ETO Park Piac!
Múlt héten filmforgatás miatt nem nyitott ki az ETO Park Piac, március 7-én azonban a szabályok betartása mellett ismét várja a vásárlókat.
Múlt héten filmforgatás miatt nem nyitott ki az ETO Park Piac, március 7-én azonban a szabályok betartása mellett ismét várja a vásárlókat.
A Győr-Szol Zrt. tájékoztatja a vásárlókat, hogy a győri vásárcsarnok továbbra is változatlan nyitvatartással és változatlan feltételekkel várja a vevőket.
Ahogy arról a pénteki nap folyamán beszámoltunk, a Sashegyi Szeméttelepen öngyulladás miatt szabadtéri tűz keletkezett. A lángokat megfeszített munkával, szombat reggelre sikerült megfékezni.
Kupakokkal segítenek egy ritka, genetikai betegségben szenvedő ötéves kislánynak, Violának.
Látványosan épül-szépül a Fekete István Általános Iskola. A több mint 40 éve épült oktatási intézmény állapota az elmúlt esztendőkben nagyon leromlott, ennek azonban most vége.
Hidegzuhanyként érte a virágkereskedőket a bejelentés, hogy március 8-ától, hétfőtől, két hétig nekik is be kell zárniuk a romló járványügyi adatok miatt.
Dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2021. március 3-án értékelte a főkapitányság 2020. évi tevékenységét.
Február 4-ig lehetett beadni a pályázatokat a Győri Nemzeti Színház igazgatói pozíciójára, végül négyen jelentkeztek a nagymúltú társulat vezetésére. Az elmúlt 30 napban véleményezték ezeket a szakmai bizottságban.
Már több mint tíz éve rendszeresen visszatér fészkébe és családot alapít a győrszentiváni fehérgólya-pár. Az elmúlt időszakban azonban a madarak fészkét tartó oszlop teljesen elhasználódott.
A győri rendőrök egy miskolci férfit igazoltattak a Rába utcában, aki körözés alatt állt és felsőruházatában kábítószergyanús anyagot rejtett el.