Vaskakas: dupla születésnapra tízrészes sorozat
Az idén 30 éves társulat Győr várossá válásának 750. évfordulója alkalmából készíti összeállításait.
Az idén 30 éves társulat Győr várossá válásának 750. évfordulója alkalmából készíti összeállításait.
Ráfutásos baleset történt Győrben, a 821-es felüljárónál.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Szövetség utcai objektumában március 10-én dr. Forrai Zsolt r. ezredes rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes egy újabb gépkocsit adott át a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőrszövetség elnökének, Csaplár Zoltánnak.
Megtartaná a bevált dolgokat, de sok újdonságot is ígér a jövőben dr. Bakos-Kiss Gábor, aki július elsejétől vezeti az intézményt.
A legújabb járványügyi intézkedések mentén hogyan és miképp dolgozik a Győri Filharmonikus Zenekar? - a legfontosabbakat foglalja össze a társulat igazgatója, Fűke Géza.
A Volkswagen Caddy évtizedek óta a márka városi igáslova. Az ötödik generációs újdonság feltűnő dizájnnal, minden eddiginél komfortosabb vezetőhellyel és szokásosan nagy és jól pakolható raktérrel érkezett.
A vád szerint a 34 éves férfi, 32 éves felesége és a férfi 30 éves testvére 2018 őszén több mint öt millió Ft-ot csaltak ki az akkor 76 éves sértett hölgytől.
A város biztonságos működtetése és a munkahelyek megőrzése volt a cél, Győr költségvetésének megalkotásánál - ezt mondta a Győr Plusznak Szeles Szabolcs.
Győr Megyei Jogú Város többszörösen is sikeresen vett részt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázataiban, így városszerte számos fejlesztés valósulhat meg az elkövetkezendőkben. Erről közlünk most egy összeállítást, amelyben szó esik Újvárosról, Szabadhegyről, Marcalvárosról és Pinnyédről is.
A víz világnapja alkalmából a Győr+ Televízió „Anna és Berci zöld világa" című környezetvédelmi műsora újabb nyereményjátékot hirdet! Felkészülni, vigyázz, rajt: indul a Kulacs-Szépségverseny!