Közszolgálat

Új autót kaptak a polgárőrök a rendőrségtől

Fotó: police.hu
Győr+
2021.03.10. 11:57

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Szövetség utcai objektumában március 10-én dr. Forrai Zsolt r. ezredes rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes egy újabb gépkocsit adott át a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőrszövetség elnökének, Csaplár Zoltánnak.

Csaplár Zoltán, a polgárőrszövetség megyei elnöke hangsúlyozta, hogy a polgárőrség a rendőrség legfontosabb stratégiai partnere a közrend és közbiztonság fenntartásában, illetve a bűnmegelőzési feladatok ellátásában.

Ezen feladatainak ellátása során a polgárőrök éjjel és nappal végzik a feladataikat, az elmúlt időszakban pedig a vízi polgárőrök is nagyban segítették a rendőrök és a katasztrófavédelem munkáját. A technikai tárházuk növelésében nyújtott segítséget megköszönve elmondta, hogy munkájuk során a polgárőröknek egy-egy bűnmegelőzési, őrzési tevékenység, illetve a bűncselekmények felderítése során nagy távolságokat kell megtenniük.

Erre tekintettel a Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentő Vízi Polgárőrség részére most átadott gépkocsi nagyban megkönnyíti, gyorsabbá teszi a mozgásukat, így a jövőben még eredményesebben láthatják el közszolgálati feladataikat.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #polgárőrség | #rendőrség |