Győri régiségvásár
Az idei év első győri régiségpiaca március 21-én, vasárnap 7 és 14 óra között várja a járványügyi szabályok betartása mellett a régiségek kedvelőit a Tarcsay utcai piactéren.
Az idei év első győri régiségpiaca március 21-én, vasárnap 7 és 14 óra között várja a járványügyi szabályok betartása mellett a régiségek kedvelőit a Tarcsay utcai piactéren.
A megye és a város első közösségi kertje nyílik meg Győr- Ménfőcsanakon.
A győri kórházban is éles a helyzet. Tizenhét Covid-osztály fogadja a koronavírusos betegeket, aki között vannak már a hetvenes, nyolcvanas években született emberek is. A harmadik hullámban megjelenő mutánsok háromszor-négyszer fertőzőbbek, mint az első két hullám kórokozói. Naponta háromszor értékeljük a helyzetet, s próbáljuk elhelyezni a rászorulókat – jellemzi a járvány által kialakult állapotokat dr. Jávor László, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa.
Elszenesedett gerendák hevernek kupacokban a győrszentiváni családi ház udvarán, ami nem égett el, azt teljesen beborítja a korom.
A koronavírus-járvány elleni küzdelem részeként kézi permetező segítségével, alkoholos felülettisztító folyadék felhasználásával mentesítették a tantermeket, mellékhelyiségeket, tornatermet, közösségi tereket és folyosókat.
Az Audi Hungaria stabil pénzügyi eredményekkel zárta a kihívásokkal teli 2020-as évet. A munkatársak a vírus miatti korlátozások ellenére, 1, 6 millió motort és 155 ezer autót gyártottak.
A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére is beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország, mert 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át a Pannon Tools Kft.-nek.
Lóháton és kutyákkal csapnak le a polgárőrök az illegális szemétlerakó helyekre. Az Országos Polgárőr Szövetség Lovas és Kutyás tagozatának emberei jelenleg három megyében, köztük Győr-Moson-Sopronban is járják az erdős, illetve az autóval nehezen megközelíthető helyszíneket.
A veréb is madár című filmmel folytatódik a Győrplusz Filmklub március 19-én 19.30-tól a Győr+ Televízióban. A Győr+ Este műsorában Farkas Mónika beszélgetett a film egyik főszereplőjével, Helénnel, azaz Medveczky Ilonával.
A sofőr az ütközést már nem tudta elkerülni és elütötte az állatot.