Koraszülöttek találkozója a kórházban
November 17-én ünnepeljük a Koraszülöttek Világnapját. Ez alkalomból a Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház Koraszülött Osztálya ismét találkozót szervez az egykori apróságok számára.
November 17-én ünnepeljük a Koraszülöttek Világnapját. Ez alkalomból a Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház Koraszülött Osztálya ismét találkozót szervez az egykori apróságok számára.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 15,8 milliárd forint árbevételt ért el az idei harmadik negyedévben, 66,4 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest; vesztesége 15,4 százalékkal, 562 millió forintra csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 665 millió forintos veszteség után - tette közzé a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
Egy kíváncsi, ám kissé még félénk ifjú titán, Aladdin kutyus várja, hogy eljöjjön érte az álomgazdi a Győri Állatmenhelyre, és megtanítsa neki, milyen gyönyörű is az élet valójában.
Három gépjármű karambolozott kedden az 1-es főút 128-as kilométerénél, Győr belterületén, a Béke hídnál. A rendőrség ma hivatalos tájékoztatást és fotókat tett közzé a balesetről.
Ignotus Társaság alakult Győrben. Ignotus Hugó, magyar költő, újságíró irodalomszervező ihlette a költőkből, írókból, fotósokból álló győri művészklub nevét, melynek alapító ünnepsége szerda délelőtt volt a belvárosban. A társaság célja, hogy a kultúrát város, de akár országszerte is több intézménybe például idősotthonokba, kórházakba és börtönökbe is elvigye. Így az emberek szürke, gyakran sötét hétköznapjaiba egy csepp életet, valamint színt vinnének tehetségükkel.
A boldogság énekes madara. Jól fogadta a közönség a Győri Nemzeti Színház második nagyszínházi bemutatóját. Ahogy arról a nagyérdemű már értesült, a meghirdetett évados programban változás történt, a Schiller darab helyett Tamási Áron szerelmes játékát láthatják november 11-től az igazgató, Bakos-Kiss Gábor rendezésében, a győrújbaráti Csobolyó néptáncegyüttes közreműködésével.
Sikeres uniós pályázat esetén egy belga és egy spanyol egyetemmel bővülhet a Regionális Egyetemi Hálózat-Európai Egyetem (RUN-EU), amelynek a Széchenyi István Egyetem is tagja – dőlt el a szervezet finnországi rendezvényén. A nemzetközi kapcsolatait folyamatosan erősítő győri intézmény vállalta, hogy hozzájárul a konzorcium pályázata kutatási és harmadik missziós pillérének elkészítéséhez.
Dr. Barsi Ernő életművéből készült állandó kiállítás nyílt a Tanítóképző könyvtártermében. Néprajz- és népzenekutató, református lelkész, pedagógus, főiskolai tanár, hegedűtanár, kórusvezető, értékmentő, ismeretterjesztő volt ő egy személyben. Vagy ahogy a legkedvesebb tanítványa, dr. Lanczendorfer Zsuzsanna nevezi szeretett mesterét: a nagybetűs Tanító.
November 10-én érkezett győri MCC képzési központba a National University of Singapore világhírű jogászprofesszora, M. Sornarajah. A 17:00 órakor kezdődő szakmai eseményen Sándor Lénárd, a Mathias Corvinus Collegium Nemzetközi Jogi Műhelyének vezetője beszélgetett Sornarajah professzorral a gazdasági globalizáció nemzetközi jogi kihívásairól, elsősorban közép-európai kontextusban. Az érdeklődők olyan kérdésekre kaphattak választ, mint, hogy előnyös-e a közép-európai országok számára az Európai Unió beruházásvédelmi szerződéskötésekre is kiterjedő közös kereskedelempolitikája, illetve hogyan értékelhetőek visszatekintve a különböző beruházásvédelmi szerződések. Az eseményen több mint száz érdeklődő vett részt.