Baleset a Kodály utcában – szemtanúkat keres a győri rendőrség
Az ismeretlen sofőr a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. A lakosság segítségét kéri a rendőrség.
Az ismeretlen sofőr a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. A lakosság segítségét kéri a rendőrség.
Június 1-én és 2—án közműépítés lesz a Lakatos utca 8/B előtt, aminek következtében útlezárásra és forgalmi rend változásra kell számítani.
Május 23-án, kedden ismét összeült a városi közgyűlés. A képviselők maratoni hosszúságú ülést tartottak, közel 3 órán át tanácskoztak. Az ülésen szó volt a rendőrség tavalyi munkájáról, változtattak a parkolási rendeleten, sok szervezet kapott támogatást, új háziorvos kezdi meg praxisát, esélyegyenlőségi programot fogadtak el, és az óvodákat érintő változásokról is szavaztak.
Újra gyerekzsivajtól lesz hangos Aranypart II. május 28-án. Gyereknap alkalmából a Generációk Háza csapata szervez ide nagyszabású, egész napos programot, melynek a középpontjában Petőfi Sándor versei állnak majd.
Áder János, egykori köztársasági elnök tartott előadást a Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban kedden. A korábbi államfőnek régóta szívügye a környezet- és a klímavédelem, így ennek kapcsán osztott meg fontos adatokat és információkat a középiskolás közönséggel. A Baksa Gimi egy ún. ökoiskola is, ennek részeként volt lehetőségük arra, hogy az egykori elnök klíma előadást tartson nekik. Áder János pedig egy interaktív, telefonos játék segítségével a fiatalokat is bevonta a prezentációba, akik kérdezhettek is tőle.
Adyvárosban és Marcalváros I-II. Területén a múlt héten elkezdődött a megkopott parkolóhelyek felfestése, ezúttal azonban másképp végzi a munkálatokat a Győri Útkezelő Szervezet.
Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt jogerősen öt év börtönre ítélte a Győri Ítélőtábla kedden azt a diákot, aki 2019-ben egy győri iskolában tanóra közben többször megszúrta tanárát - tudatta a bíróság szóvivője közleményben az MTI-vel.
Több mint félszáz virágoszlop kerül ki a belvárosi sétálóutcákra, terekre, a munkálatokat kedden kezdték a Győr-Szol szakemberei. Ezek mellett virágpiramisok, virágoszlopok, virágládák díszítik azokat a területeket, ahol ágyások kialakítására nincs lehetőség.
A leállósávon halad a forgalom Mosonmagyaróvár felé.
Szinte hihetetlen, de sérülés nélkül úszta meg a balesetet az idős, figyelmetlen sofőr.