Elhunyt prof. dr. Rechnitzer János
Türelemmel viselt, hosszan tartó betegsége után, 71 éves korában elhunyt prof. dr. Rechnitzer János.
Türelemmel viselt, hosszan tartó betegsége után, 71 éves korában elhunyt prof. dr. Rechnitzer János.
Ezen a héten is egymást érik a programok, mégis örömmel érkezett csütörtök reggel rádiónk stúdiójába dr. Dézsi Csaba András. A polgármester a várost érintő aktualitások mellett bejelentette, hogy augusztus 1-től 45-50 ezer forinttal megemelik Győrben a bölcsődei és az óvodai dolgozók munkabérét.
A nyári hónapok a nyaralás, a pihenés és a kikapcsolódás mellett a gasztronómiában a grillezett húsok és bográcsos ételek fő szezonja. Sokféle praktikát bevethetünk a szabadtéri főzés során!
Különleges, inspiratív helyszínen, a budapesti Millenárison ünnepelte 30 éves jubileumát az Audi Hungaria. A világ legnagyobb motorgyára közel 12 ezer munkatársával, mintegy 1,6 millió motort és 170 ezer autót gyárt évente, a fenntarthatóság jegyében. A szerdai ünnepségen a vezetőség mellett Szijjártó Péter méltatta a cég magyar gazdaságban betöltött szerepét, és kiemelte: hazánk készen áll arra, hogy még sokszor 30 évig folytatódhasson az együttműködés.
A 34 éves fiatal férfi megtalálása érdekében a győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Előítélet ide vagy oda, a motorosoknak általában hatalmas a szíve, és az elsők között jelentkeznek ott, ahol segíteni kell. A pázmándfalui kis Vicának most pedig minden elképzelhetőre szüksége van, az összefogás pedig hatalmas. Június 24-én a győrsági sportnaphoz kapcsolódóan is érte dübörögnek majd a motorok. Ahhoz, hogy jobban értsük, miért is van szükség erre a megható és hatalmas összefogásra, elsősorban Koródi Petrával beszélgettünk, aki rokonságban áll a kis Benkő Vicával.
Amennyiben az időjárási körülmények engedik, június 22-én, csütörtökön földi kémiai szúnyoggyérítést végeznek Győr területén. A melegködös technológiával működő berendezés a tervek szerint az esti órákban dolgozik.
A Pannon-Víz Zrt. jelezte, csőtörés történt az ivóvízvezetéken Győr-Gyárvárosban a Madách utca – Bolyai Farkas utca kereszteződésnél.
Csodálatos dzsungeli környezetben, könnyed hangulatban, az elvarázsolt Bartók teremben tartotta a 16. Győrkőcfesztivál sajtótájékoztatóját a Vaskakas Bábszínház. A résztvevőket Kocsis Rozi mellett dr. Dézsi Csaba András és dr. Pergel Elza is köszöntötte. Mint kiderült, az önkormányzat 65 millió forinttal támogatja a mesés zsongást, ahol 10 helyszínen 1000 program várja majd az ifjúságot.
Beledi Márta olvasónk Szabadhegyen, a kettes tónál tett sétát és kapta lencsevégre a hattyúcsaládot a két fiókával.