Győr
MTI 2023.03.17.

Május 26-án jön Győrbe a Csíksomlyó Expressz

Idén pünkösdkor is indul az Össznemzeti Zarándokvonat Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba - közölte Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője a MÁV-Start Zrt.-vel közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Szigeti Sándor 2023.03.17.

Már készülnek a szezonra, jó évre számít a Bécsi Kávéház

Többek között Mozart-tortájáról és somlói galuskájáról híres a nagy múltú győri Bécsi Kávéház és Cukrászda, amelynek társtulajdonosa, Bint Dóra idén is jó évre számít, és aki szerint nem szabad minden költségnövekedést áthárítani a vendégekre.

Szerző és fotó: Németh Boglárka 2023.03.17.

Borversenyt rendeztek Ménfőcsanakon

34. alkalommal rendezte meg hagyományos borversenyét Ménfőcsanakon a kertbarát kör, melyre tagok és környékbeli termelők nevezhettek boraikkal. Az eseményt a Bezerédj-kastély nagypincéjében tartották, ahol már az új elnök, Finta Csaba köszöntötte az egybegyűlteket.

Győr+ 2023.03.17.

Régiségvásár lesz vasárnap

Az idei első győri régiségvásárt március 19-én, vasárnap rendezik meg a Tarcsay Vilmos utcai piactéren.

Szöveg és fotó: Győr+ 2023.03.17.

Összefogtak a székelykapuért

Március 15-én, a 48-49-es forradalom és szabadságharc emléknapján a felújított székesegyházban tartott szentmisét Böjte Csaba ferences rendi szerzetes.

Pécskai István 2023.03.17.

Kiemelt sporttámogatás: 325 milliót kapnak a győriek

Minden eddiginél magasabb összeget fordít a magyar állam a sportegyesületek támogatására ebben az esztendőben. A szakszövetségek a tavalyi 11,8 milliárd helyett 14,5 milliárd forintnyi támogatásra számíthatnak idén. Nemcsak Budapest, hanem a sikeres vidéki városok is jól járnak a pluszforrással. A három legjobb győri egyesület összesen 325 millió forintot kap. A részletekről Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke és Győr polgármestere, dr. Dézsi Csaba András számolt be pénteken a városházán.

Mireider Máté 2023.03.17.

Már tervezik Győr és a régió közlekedésének jövőjét

Sajtótájékoztatót tartottak a győri városházán, ahol bejelentették: közel félmilliárd forintnyi támogatást kapott a város arra, hogy az elővárosi közlekedési koncepcióját elkészítse, hogy milyen irányba érdemes tervezni a következő években. Győrbe jelenleg nap mint nap több mint 30 ezer ember jár be dolgozni, tanulni, ügyeit intézni. Ezek a fejlesztési elképzelések a győriek és az ő életüket is könnyebbé teszik majd.

Szerző és fotó: Győr+ 2023.03.17.

Még lehet jelentkezni a Zenélő hétvégére

A Győri Filharmonikus Zenekar nyári zenetáborát folytatva tavaly indította útjára a zenélő hétvégék elnevezésű sorozatot, ami egyre népszerűbb a gyerekek körében.

J. Kovács Andrea 2023.03.17.

József-nap és méhész bemutató a Prohászka Oviban

„Sándor napján megszakad a tél, József napján eltűnik a szél, zsákban Benedek hoz majd meleget, nincs több fázás, boldog, aki él”- énekelték Weöres Sándor Tavaszköszöntőjét a Prohászka Óvoda ovisai. A kicsik megemlékeztek a közeledő József napról, sőt egy méhész is ellátogatott hozzájuk.

Szöveg és fotó: Győr+ Média 2023.03.17.

A Szilas borral ápolják Csollány Szilveszter emlékét

Tavaly januárban hunyt el Csollány Szilveszter olimpiai-, világ- és Európa-bajnok tornászklasszis. Sike Tamás borász számára különösen fájdalmas volt a legenda elvesztése, hiszen Csollány nemcsak a barátja, hanem a keresztfia is volt. A tornász emlékére született meg a Szilas bor, amellyel a sportoló régóta vágyott álmát valósították meg. Sike Tamásékat az emlékezés mellett a jótékonykodás is motiválta: a bor értékesítéséből befolyt összeggel ugyanis Csollány családját támogatják.