Győr
Földvári Gabriella 2023.04.11.

Ünnepel az Író Alkotók Klubja

A Költészet napjára idén verses-zenés irodalmi műsorral készült az Író Alkotók Klubja, mellyel a Győri Szent Anna Otthon lakóit szeretnék meglepni. Az ünnep ezzel nem ér véget, a klub saját YouTube csatornájára kerültek fel szavalatok, az alkotók tolmácsolásában elhangzik egy-egy költemény József Attilától, Pilinszky Jánostól és Kányádi Sándortól, majd saját versek felolvasására kerül sor.

J. Kovács Andrea 2023.04.10.

Elindult a Szenior Szalon – új műsor, nem csak nyugdíjasoknak

Minden életszakasznak megvan a maga szépsége, így a nyugdíjas éveknek is. Csak meg kell találni, hogy mi az, ami értelmet ad a mindennapoknak. Győrben számos lehetőség közül lehet választani, hiszen sokféle egyesület, alkotó csoport, dalkör működik, nem is beszélve arról, hogy minden városrészben van nyugdíjasklub, ahol mindig lehet egy jót beszélgetni, kártyázni.

Győr+ 2023.04.10.

A győrújbaráti „virágszálakat” is meglocsolták

Szerencsére Győrben és a környékén is él még a húsvéthétfői locsolás hagyománya, így a győrújbaráti lányoknak sem kell attól tartaniuk, hogy elhervadnának. A Csobolyó Néptánccsoport hangulatos hagyományőrző locsolkodásán jártunk.

Havassy Anna Katalin 2023.04.10.

Motorosok varázsolták még szebbé a győri húsvétot

Ahogy azt előre megjósoltuk, tényleg motoroktól volt hangos április 10-én Győr, ugyanis 76 kétkerekű tulajonos gondolta úgy, hogy a kellemes tavaszi időben örömet szerez a gyermekeknek. A felvonulás és a csokiosztás jól sikerült, ráadásul még egy kedves találkozás is belefért.

Győr+ 2023.04.10.

Egészséget mindenkinek!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2023. április 7-én ünnepli fennállásának 75. születésnapját, amely egyben az egészség világnapja is. Ezen a napon a WHO egy népegészségügyi szempontból fontos témára hívja fel a figyelmet. A jubileumi év jelmondata „Egészséget mindenkinek!”.

Szigeti Sándor 2023.04.10.

„Nekem Győr a világ közepe”

A fél világot bejárta, mászott fel működő vulkánra és úszott együtt bálnákkal az óceánban, mégis azt mondja, Győrt semmiért nem cserélné el. Büszke férj, édesapa és nagyapa, sikeres üzletember, a város sport- és kulturális életének fontos mecénása. A friss Pro Urbe díjas Kocsis Róberttel beszélgettünk.

Németh Boglárka 2023.04.10.

A ménfőcsanaki néptáncos lányok már biztosan nem hervadnak el

Korán reggel népviseletben várták a ménfőcsanaki Marcal Tánc -és Népművészeti Egyesület lányai a fiúkat. A legények is megfelelő öltözetben, öblös vödrökkel érkeztek, amiket kútvízzel töltöttek meg. A lányokat kiküldték az udvarra, majd a különleges locsolóvers után jó nagy adag vizet kaptak a nyakukba, így már biztosan nem hervadnak el.

Havassy Anna Katalin 2023.04.10.

Motoros felvonulás és húsvéti locsolkodás

Motoroktól lesz hangos április 10-én Győr, hiszen felvonulást és locsolkodást hirdetnek, amelyre a motorosokat és a családokat is nagy szeretettel várják. Több helyszínen is felbukkannak majd a kétkerekűek, a végcél pedig a Dunakapu tér lesz. A részletekről Zsédely Máté főszervezővel beszélgettünk.