Fogadóórát tart dr. Laczkovits-Takács Tímea
Dr. Laczkovits-Takács Tímea önkormányzati képviselő fogadóórát tart a Ménfőcsanaki Kézműves és Termelői Piacon.
Dr. Laczkovits-Takács Tímea önkormányzati képviselő fogadóórát tart a Ménfőcsanaki Kézműves és Termelői Piacon.
Az elmúlt időszakban jól fogytak a hazai termesztésű, ízletes gyümölcsök a győri Vásárcsarnok kereskedőinél, erről számoltak be az árusok a Győr+ Médiának. Volt, aminek jobb, másnak kicsit rosszabb szezonja volt, de így is erős nyarat zárhatnak a kereskedők. A magyar dinnye és a barack forgalma kiemelkedett a többi közül, de eperből és almából is sok fogyott.
Győr mellett történt a karambol egy forgalomelterelésnél. Az ismeretlen gépjárművezető a helyszínen megállt ugyan, azonban azt az adatok egyeztetése nélkül hagyta el.
A sok eső miatt, a gabona 10-15%-a még a földeken van Győr-Moson-Sopron vármegyében. Németh Gergely elmondta, a terméshozam gabonából hektáronként eléri a 6 tonnát, ami az országos átlag feletti.
A Győri Filharmonikus Zenekar ősszel megalakuló közönségzenekara több korosztályt szólít meg, és tagokat keres soraiba.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Győri Bortörténelmi Napokat. A hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjére tervezett esemény célja ezúttal is Magyarország jelentős borvidékeinek és pincészeteinek bemutatása. Idén több mint 50 faháznál kóstolhatjuk majd a jobbnál jobb nedűket.
Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármesterének közleményét változtatás nélkül közöljük.
Vasárnap a Győr+ Rádió stúdiójában két csinos, tehetséges énekes Bálind Kata és Edvi Dalma, a „Színpadra fel” tehetségkutató verseny döntősei beszéltek lelkesen, vidáman a zene szeretetéről, pályafutásuk kezdetéről.
Augusztus 24 és 27. között rendezik az idei Győri Bortörténelmi Napokat. Az esemény apropóján a Győri Művészeti és Fesztiválközpont bejelentette, melyik borászatok és pincészetek termékeit lehet megkóstolni.
Szirénázó tűzoltó- és mentőautótól volt hangos a győri Kodály Zoltán utca hétfő kora délután. Valakit ki kellett menteni a lakásából, ezért volt szükség a segítségre.