MÁV: most jön a győri fővonal felújításának legnehezebb szakasza

Győr+
2023.10.13. 20:05

Közzétette a teljes vágányzár három hete alatt érvényes menetrendet a vasúttársaság.

Teljesen leáll a vasúti közlekedés Szárliget és Biatorbágy között

A győri fővonal szeptember 18-án elkezdett felújítása október 27-én új szakaszához érkezik, ezért november 17-ig szünetel a vonatközlekedés Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Szárliget és Budaörs között. Mindez a jelenlegi közlekedési rendnél is több változást hoz az utazásokban. A most még teljes útvonalon közlekedő nemzetközi járatok, valamint az érintett reggeli és esti személyvonatok sem közlekedhetnek a teljes lezárás idején.

Helyettük kizárólag pótlóbuszok fogják szállítani az utasokat.

A hosszabb közúti menetidők miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak 45-60 perccel, az elővárosban utazóknak 10-30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolni. A tehervonatok terelt útvonalon való közlekedésének biztosítása érdekében Székesfehérvár és Komárom között pótlóbuszok közlekednek ebben az időszakban.

A teljes vágányzár három hete alatt érvényes menetrendet mától, október 13-tól közzétette a vasúttársaság a honlapján, a vágányzári hírek menüpontban.

A győri fővonalon utazókat arra kérik, hogy továbbra is böngésszék az akár okostelefonon is elérhető, rendszeresen aktualizált www.mav.hu/egyesvonal weboldalt. Innen ugyancsak elérhető és letölthető a menetrend.

A módosított menetrendek az online vonatkereső és jegyváltási felületeinken (MÁV app, ELVIRA) várhatóan szombattól (október 14-től) lesznek elérhetők, frissítésük a következő napokban folyamatosan történik. Az egyes járatok esetében a pótlóbuszos eljutást is ekkortól fogják jelezni a menetrendi keresők.

Megduplázzák a vonatpótló buszok számát:

A vasúttársaság a legfrissebb, péntek esti közleményében azt írja: „A MÁV-VOLÁN-csoport mindent elkövet azért, hogy az ideiglenes közlekedési rend a lehető legjobban alkalmazkodjon a helyzethez: az eddigihez képest kétszer annyi autóbuszt állítunk szolgálatba, amelyek menetrendjét, útvonalát és mennyiségét összehangoljuk az utasigényekkel. Ugyanakkor szeretnénk már most arra kérni utasainkat, hogy a szokásosnál nagyobb ráhagyással tervezzék meg utazásukat, mert a menetidők sajnos érdemben hosszabbodhatnak.”

Átirányítják a teherforgalmat Székesfehérvár felé – itt is jönnek a pótlóbuszok

Ugyancsak a pályafelújítás legösszetettebb, második szakaszával függ össze az 5-ös számú vasútvonal forgalmi rendjének változása. A szóba jöhető műszaki és forgalmi forgatókönyvek alapos vizsgálata után a szakemberek arra a döntésre jutottak, hogy a tehervonatok forgalmát a győri fővonalról átmenetileg a Székesfehérvár–Komárom vonalra lehet átterelni.

Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a személyszállító vonatok közlekedése itt szintén szünetelni fog, az utasokat Székesfehérvár és Komárom között ugyancsak vonatpótló buszok szállítják.

A háromhetes vonatpótlás bevezetése átmeneti és rendkívüli intézkedés, melyet követően a vasútvonalon visszaáll majd az eddig megszokott szolgáltatás és ismét járnak majd személyszállító vonatok – írják.

Részletesen a közlekedési rendről itt:

A MÁV-VOLÁN-csoport szakemberei a kivitelező és az érintett közlekedési szervezetek, hatóságok, továbbá belföldi, nemzetközi vasúti vállalatok bevonásával a teljes forgalomszüneteléssel járó második ütem időszakára összeállították a közlekedési rendet. Ehhez az első ütem utasforgalmi és menetrendi tapasztalatait is felhasználták. A jelenlegi, első ütemhez viszonyítva kétszer annyi pótlóbusz áll forgalomba a teljes lezárás idejére, összehangolták a buszok menetrendjét, útvonalát, mennyiségét az utazási szokásokkal, valamint a korlátozásokhoz mérten átalakított vonatforgalommal. Szükség esetén az első napokat követően beavatkoznak az utasok számára kedvezőbb eljutás biztosítása érdekében.

Vonatközlekedés

Elővárosi vonatok

Általános közlekedési rend:

  • A Déli pályaudvar és Biatorbágy között S10-es jelzésű vonatok 30 percenként közlekednek.
  • Győr és Szárliget között az S10-es jelzésű vonatok alapmenetrend szerint, 60 percenként közlekedik.
  • Az S12-es vonatok Tatabánya és Oroszlány között óránként, módosított indulási időkkel közlekednek, biztosítva a csatlakozást a pótlóbuszokhoz.
  • A reggeli időszakban Győr és Hegyeshalom felől közlekedő gyorsított vonatok és személyvonatok Tatabányáig közlekednek.
  • Az elővárosi vonatok pótlóbuszai Tatabánya és Biatorbágy között közlekednek.

Közlekedés éjszaka és a csúcsidőszakokban – eltérések:

  • Az S10-es vonatok éjszaka (éjfél és 4 óra között) csak Déli pályaudvar és Budaörs között közlekednek.
  • Győr felől Tatabánya, illetve Szárliget állomásig közlekednek: a Győrből 4:33-kor induló S10-es (4959-es számú), a Győrből 4:56-kor induló G10-es (4919), a Hegyeshalomból 4:57-kor és 5:57-kor induló személyvonat (9309, 9307), a Győrből szombatonként 6:35-kor induló S10-es (4987) vonat és a Komáromból 2:30-kor Tatabányára induló S10-es vonat (4859) közlekedik.
  • Tatabánya, Szárliget állomástól Győr felé közlekednek: a Tatabányáról munkanap 18:02-kor Hegyeshalomba induló (9306) és a Tatabányáról Győrbe 22:35-kor induló G10-es (9318) vonat
  • A teljes útvonalán kimarad a péntekenként a Keletiből 15:01-kor Győrbe induló G10-es (9304), a munkanapokon a Keletiből 16:01-kor és 18:01-kor Győrbe induló G10-es (9314, 9308) vonat, a vasárnap Győrből 15:26-kor, 16:26-kor és 18:26-kor a Keletibe induló InterRégiók (1935, 1945, 1943), valamint a munkanapokon a Bicskéről 6:20-kor, 6:50-kor és 7:50-kor induló G10-es (4827, 4837, 4847) vonatok.
  • Csak Győrig közlekedik vasárnaponként a Szombathelyről 15:05-kor a Keletibe (19203) és a Sopronból 20:21-kor a Délibe induló InterRégió (1991).
  • A fővárosban a Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld között óránként G12-es vonatok közlekednek.

InterCity-k

  • A soproni IC-k és a szombathelyi Savaria IC-k, valamint a Szentgotthárd érintésével közlekedő Dráva és Mura InterCity-k, a nemzetközi EuroCity és Railjet vonatok csak Tatabányáig közlekednek, onnan eredeti alapmenetrendjük szerint fordulnak vissza Győr, illetve Hegyeshalom felé.
    • A Szombathely és Budapest között utazók számára alternatív útvonalként javasoljuk a Székesfehérváron és Veszprémen át közlekedő Bakony InterCity-k igénybevételét. Szombathely állomáson a GYSEV pályakarbantartást végez, ezért november 2-ig a Boba—Celldömölk—Szombathely vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A Bakony InterCity-k, a Lesence sebesvonatok, valamint a vasárnap délutáni Győrbe tartó InterRégió (19203) helyett Celldömölk—Szombathely, a személyvonatok helyett Vép—Szombathely állomások között pótlóbuszok közlekednek. A Bakony IC vonatokkal a pótlóbuszos átszállás miatt a megszokotthoz képest 25-30 perccel hosszabb az eljutási idő, a buszok Szombathelyről a vonatokhoz képest korábban indulnak és később érkeznek oda.

Nemzetközi vonatok (Bécs, Salzburg, München, Graz)

  • A Railjet xpress, az EuroCity vonatok Tatabányáig közlekednek és onnan fordulnak vissza Győr, Hegyeshalom, Bécs, illetve Szombathely, Szentgotthárd felé. A Keleti pályaudvar és Budapest-Kelenföld között óránként FLIRT motorvonatok közlekednek G12-es jelzéssel, így közvetlen eljutási lehetőséget biztosítva a távolsági és nemzetközi vonatok pótlóbuszaihoz.
  • A távolsági vonatok pótlóbuszai Budapest-Kelenföld és Tatabánya között egész nap kb. 30 percenként közlekednek.
  • Budapest és Bécs között így az eljutási idő kb. 50-60 perccel növekszik.
  • Kerülő útirányon, illetve megosztva közlekedő járatok:
    • A Kálmán Imre EuroNight (EN 462 és EN 463) Salzburg, valamint közvetlen kocsikkal Zürich, Stuttgart felől – Bécsen és Pozsonyon keresztül – Szobnál érkezik a magyar határra, 2 órával később, 11:20-ra ér a Keletibe. Ellenkező irányba Szobon, Pozsonyon és Bécsen keresztül megy tovább Salzburg, illetve Zürich, Stuttgart felé. A Keletiből 100 perccel korábban, 19 órakor indul.
      Az alapmenetrend szerinti belföldi szakasza egy részén, Győr és Tatabánya között mentesítővonat közlekedik.
  • A Hortobágy EuroCity (EC 140, EC 149), a Dacia nemzetközi gyorsvonat (346, 347) és a Transilvania EuroCity (EC 143, EC 146) nem közlekedik a Keleti pályaudvar és Tatabánya között. A vonatok Románia és Ukrajna felől az éjszakai fekvő- és hálóhelyes kocsikkal csak Budapest-Keletiig közlekednek, onnan indulnak vissza eredeti indulási időpontban. Bécs, Győr felől a Románia, Ukrajna felé utazóknak legalább 1-2 órával hamarabb szükséges elindulniuk.
  • Október 26-án a München felől eredetileg 20:19-kor a Keletibe érkező Railjet (67) csak Budapest-Kelenföldig közlekedik, a késő esti utolsó, München és Zürich felől érkező Railjetek (165 és 261) utasait pedig pótlóbuszok szállítják Tatabányától a Keleti pályaudvarig.  

Pótlóbuszok

A pótlóbuszok hajnaltól késő éjszakáig az elővárosi vonatok helyett Tatabánya és Biatorbágy, éjszaka (0:15 és 4:15 között) pedig Tatabánya és Budaörs között, a távolsági és nemzetközi vonatok helyett pedig egész nap Tatabánya és Budapest-Kelenföld (Etele tér, BKK éjszakai buszmegálló) között közlekednek mindkét irányban. Tatabányán csatlakozást biztosítunk az S10-es, a távolsági és nemzetközi vonatokhoz.

Elővárosi vonatok helyett

  • Az S10-es vonatok a Déli pályaudvar és Biatorbágy között, valamint Hegyeshalom, Győr felől Szárligetig, illetve az S12-esek Oroszlány felől Tatabányáig közlekednek. A köztes szakaszon pótlóbuszok járnak. Az eltérő utasforgalmi igényekhez és szokásokhoz igazodva többféle pótlóbusz-viszonylat segíti a közlekedést. A személyvonatokkal és a pótlóbuszokkal 30 perces sűrűséggel biztosítják az eljutást a Déli pályaudvar—Biatorbágy, Bicske és Tatabánya viszonylatban biatorbágyi átszállással.
  • S10-es pótlóbuszok 30 perces sűrűséggel közlekednek, Biatorbágy, Bicske és Tatabánya között minden megállónál megállnak.
  • X10-es gyorsított pótlóbuszok 60 percenként indulnak, Biatorbágy és Tatabánya között közlekednek. A buszok útközben csak Bicskén állnak meg a Műszaki áruház és a vasútállomás bejárati út megállókban.
  • Munkanapokon a reggeli, délutáni csúcsidőszakban több sűrítő járat is közlekedik, hogy a bicskei utasok számára javítsák az eljutási lehetőséget a főváros és Tatabánya felé. (Reggel a főváros irányába, illetve Bicskétől Tatabánya felé, délután pedig Budapest felől Tatabánya, Győr irányába.)
    • S100-as jelzésű pótlóbusz közlekedik délután Biatorbágy és Bicske között.
    • S101-es jelzésű buszjáratok indulnak Bicske vasútállomástól Tatabánya vasútállomásra. A buszok útközben a Szár vasútállomásnál lévő buszmegállóban, Szárligeten a vasútállomás bejárati úti buszmegállóban, valamint az Alsógalla vasúti megállóhely közelében (Tatabánya, Sportpálya Volánbusz megállóhely) is megállnak.
  • Tatabánya és Budapest közötti utazáshoz a 30 percenként közlekedő InterCity-buszok is igénybevehetőek, melyekre helyjegy váltása nem szükséges.

A babakocsival, kerekesszékkel való felszállás, utazás megkönnyítése érdekében részben akadálymentes, úgynevezett alacsony belépésű buszok is közlekednek a személyvonatok helyett. A pótlóbuszokon nem szállítható kerékpár!

InterCity és nemzetközi vonatok pótlása

  • A gyorsjáratú IC-pótlóbuszok 5 órától 22 óráig 30 percenként közlekednek Kelenföld (Etele tér, BKK éjszaki buszok megállója) és Tatabánya között. Máshol nem állnak meg.
  • A Keleti pályaudvarról Budapest-Kelenföldre 5:40-től 0:40-ig, Kelenföldről a Keletibe 6:04-től 1:04-ig óránként indulnak G12-es vonatok, így közvetlen eljutási lehetőséget biztosítva a távolsági és nemzetközi vonatok pótlóbuszaihoz.

A fővárosból Tatabányára, illetve azon túl, Győr, Sopron vagy Szombathely felé utazóknak javasoljuk, hogy a Budapest-Kelenföld állomásról induló gyorsjáratú IC-pótlóbuszokat vegyék igénybe a több helyen megálló pótlóbuszok helyett.

A pótlóbuszok Tatabányán a Győri útról indulnak, mely néhány perces sétával érkező el. A buszok és a vonatok között jellemzően 10 perc átszállás áll rendelkezésre.

Pótlóbusz megállóhelyek

  • Kelenföld vasútállomás M BKK, éjszakai buszok megállója (Etele tér)
  • Budaörs, vasútállomás P+R – éjszakai időszakban
  • Törökbálint, a Tó utcai körforgalom közelében található vasútállomás autóbuszmegálló – éjszakai időszakban
  • Biatorbágy, vasútállomás buszmegálló
  • Herceghalom, vasútállomás bejárati út buszmegálló
  • Bicske, Általános iskola (Prohászka utcai épület), helyi buszmegálló
  • Bicske, Műszaki áruház buszmegálló
  • Bicske, vasútállomás bejárati út buszmegálló
  • Bicske, vasútállomás buszmegálló
  • Szár, vasúti megállóhely buszmegálló
  • Szárliget, vasútállomás bejárati út buszmegálló
  • Tatabánya, Sportpálya buszmegálló
  • Tatabánya állomás parkolója (Jedlik Ányos utca)

Az elővárosi térség jelentős gépjárműforgalmat lebonyolító közútjain és az autópályán lassabb a haladás a vasúthoz képest, ezért a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak 45-60 perccel, Tatabánya és Budapest között az elővárosban utazóknak 10-30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolni.

Egy ilyen jelentős mértékű vonatpótlás kezdeténél, ütemváltásnál óhatatlanul előfordulnak fennakadások, amelyekért ezúton is elnézést kér a vasúttársaság mindazon utasaitól, akiket kellemetlenség ért.

Helyjegy váltása nélkül igénybe vehető IC és nemzetközi járatok

A Budapest és Sopron, illetve Szombathely között közlekedő, valamint a Mura és Dráva nemzetközi InterCity-k helyjegy váltása nélkül igénybe vehetők.

A nemzetközi vonatokat (Railjet xpress, EuroCity, nemzetközi gyorsvonat) helyjegy váltása nélkül igénybe lehet venni belföldi forgalomban. A külföldi szakaszra továbbra is fakultatív, ajánlott a helybiztosítás.

Székesfehérvár-Komárom vonal

A győri fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán végzett pályafelújítás miatt a tehervonatok forgalmát a Székesfehérvár–Komárom vonalra lehet elterelni, ezért a személyszállító vonatok közlekedését átmenetileg nem tudják biztosítani. Emiatt október 27-től november 17-ig Székesfehérvár és Komárom között pótlóbuszok szállítják az utasokat, ezért ezen a vonalon hosszabb eljutási időre kell számítani. A háromhetes vonatpótlás bevezetése átmeneti és rendkívüli intézkedés, melyet követően a vasútvonalon visszaáll majd az eddig megszokott szolgáltatás és ismét járnak majd személyszállító vonatok.

A következő héten további részletes tájékoztatást, az utazások megszervezését segítő térképeket, helyszínrajzokat teszünk közzé. Továbbá megkezdjük az érintett állomásokon, megállóhelyeken és buszmegállókban a menetrendi és térképes tájékoztatóanyagok közzétételét.

A pályafelújításról

Szárliget és Biatorbágy között, a forgalom elől jelenleg elzárt (bal) vágány felújításával ütemterv szerint halad a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG. Mostanra a bal vágány ágyazatrostálása befejeződött, és ezen a vágányon a felújítás kétharmadán már túl vannak. Éjjel-nappal zajlik a munkavégzés, így 12 órás műszakonként mintegy 80-90 szakember váltja egymást az ágyazatrostáló gép, átépítőgéplánc, szállítókocsik, rakodó- és további különféle munkagépek mellett, hogy még a téli hidegebb időjárás előtt, a december közepi határidőre végezzenek a rekonstrukcióval. Addig összesen közel 60 kilométernyi pályát kell átépíteni, ehhez naponta átlagosan kétezer vágányméteres szakasz ágyazatrostálása és ezerötszáz vágányméter átépítése szükséges. Az összes kirostálandó és beépítendő ágyazati zúzottkő mennyisége meghaladja a 100 ezer tonnát. A pályafelújítás során a sínek, vasbetonaljak cseréje, az ágyazatrostálás és a vágányszabályozás mellett összesen a két vágány tekintetében kettő és fél kilométer hosszan az alépítményt helyreállítják: azaz a vágány alatt ezeken a szakaszokon talajstabilizáló és vízzáró réteget alakítanak ki. Erre kerül sor az október 27-től három héten át zajló második ütemben.

Miért van szükség teljes vágányzárra?

A háromhetes forgalomszüneteltetésre azért van szükség, mert a vasúti pálya alépítményének javítása csak jelentős földmunkálattal végezhető el. Mindkét vágány alatt, egyidőben nagy mélységben a kivitelező elbontja a földművet. Ez mintegy 80 centiméter vastag talajstabilizációt, vízzárást biztosító réteget kialakító földmunkát jelent, melyet a pálya újjáépítése követ. A 140 km/órás sebesség visszaemeléséhez elvárt minőségű pályaállapot csak így hozható létre. Ez a feltétele annak is, hogy hosszútávon megbízhatóbb és pontosabb vasúti közlekedést biztosítsanak az utasok és a teherforgalom számára az egyik legforgalmasabb és legfontosabb, nemzetközi jelentőségű vasútvonalunkon.

Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Kapcsolódó cikk: