Győr+ Este
Molnár Zsuzsanna 2023.09.25.

Győr és térségének természeti értékei kétkeréken

A Győr+Este egy korábbi adásában megismerkedhettünk Laposa Tiborral. Akkor kiderült, hogy hogyan lett belőle okleveles kerékpártúra vezető, idegenvezető, és hogy hogyan választja ki az úti célokat.

Farkas Mónika 2023.09.21.

Életre szóló hivatás

„Az idei évben magunkba invesztáljuk a legtöbbet” – fogalmazott a Győri Balett évadnyitó társulati ülésén Velekei László igazgató. Ezt a gondolatot folytatták a Győr+ Este vendégei, a társulat három új örökös tagja.

Győr+ Rádió 2023.09.18.

Az allergiától a szüreten át az aszalványokig

Az évnek ebben az időszakában már kezdünk kifogyni a frissen gyűjthető gyógynövényekből, de azért van még miről beszélgetni a pannonhalmi Ürmös Porta tulajdonosával, Pottyondy Ákossal.

Szerző és fotó: Molnár Zsuzsa 2023.09.11.

Kerékpárral Lisszabonba, az Ifjúsági Világtalálkozóra

Az Ifjúsági Világtalálkozó a katolikus egyház nemzetközi rendezvénye, ahol a világ minden tájáról találkoznak és ünnepelnek fiatalok, és a mindenkori pápa is részt vesz ezen az eseményen. Idén augusztus elején Portugáliában rendezték meg.

Bajzát Zsuzsi 2023.08.25.

Kirándulási tippek a Nyul-cipő utazási és túrablog szerzőjétől

Habár hamarosan hivatalosan vége a nyárnak, azért érdemes még kihasználni az utolsó napokat, és nyakunkba venni a környező országok izgalmas kirándulóhelyeit. Nyul Balázs tapasztalt túrázó, aki idei élményeiről mesélt a Győr+ Estében.

HAK/FM 2023.08.25.

Nyárzáró koncert Náksival és Best of Geszti produkcióval

Roppant izgalmasnak ígérkezik az idei nyárzáró, hiszen nem kisebb nevek érkeznek Győrbe augusztus 26-án, mint Náksi és Geszti Péter. Mindkét előadó magasan jegyzett, így aki bizalmat szavaz nekik, az biztosan igényes produkcióra számíthat.

Molnár Zsuzsa 2023.08.21.

A hit segített az énekesnőnek legyőzni a nehézségeket

Bayer Friderika nevét a legtöbben a Kinek mondjam el vétkeimet című dalhoz kötik, amivel az 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon a 4. helyet szerezte meg. Ezt a sikert azóta sem szárnyalta túl egyetlen hazai induló sem.

Molnár Zsuzsa 2023.08.14.

Gyógynövénykivonatok házilag

Dr. Pottyondy Ákossal, a pannonhalmi Ürmös Porta tulajdonosával rendszeresen beszélget Molnár Zsuzsa a Győr+ Estében.

Farkas Mónika 2023.08.10.

Életre szóló hivatás

A mai modern színházi előadások, színes szélesvásznú produkciók szerves részét képezi a profi táncosok jelenléte a színpadon. A tánckar munkáját szervezi és irányítja több évtizede Fekete Miklós, akit a Győri Nemzeti Színház társulati évadzáróján örökös taggá választották.