Galéria
PS és HAK 2024.11.30.

Puskás-Dallos Bogi is segített gyűjteni a cipősdobozba rejtett ajándékokat

A karácsonyi ajándékoknak érhetően a gyermekek örülnek a legjobban, így bárki szíve összefacsarodik, ha arról hall, hogy valahol nem kerülhet meglepetés a fa alá. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Győri Művészeti és Fesztiválközponttal közösen éppen ezért összefogásra hívja az adventi vásárba látogatókat. Az első alkalommal Puskás-Dallos Bogi énekesnő segített.

Győr+ 2024.11.30.

Az ETO-nak és a Kecskemétnek is véget ért a hosszú sorozata

Viszont ennek a KTE játékosai és szurkolói örülhetnek jobban, hiszen a hosszú nyeretlenségi sorozata ért véget Győrben a liláknak, míg az ETO-nak a hosszú veretlenségi sorozata szakadt meg november 30-án délután, hazai pályán.

HAK 2024.11.30.

Felállították a kórház udvarán a karácsonyfát a győrszentiváni tűzoltók

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház udvarára évek óta a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai visznek fenyőfát, amelyet felajánlásnak köszönhetően tehetnek meg. Ezzel a szép gesztussal okoznak örömöt azoknak, akiknek az advent és a karácsony a kórház falai között telik.

Győr+ 2024.11.30.

Szívhez szóló szakralitás: elindult az Öt Templom Advent

A kultúra és a szakralitás találkozása mindig elementáris erővel hat, kiváltképp advent idején. Győrben öt gyülekezet, öt közösség és a felemelő, minőségi szórakoztatás hívei adnak randevút egymásnak estéről estére november 29 és december 29-e között. Az Öt Templom Advent már nyitóestjén is a kultúra nyelvén hatolt a lelkekig.

P. Csapucha Adrienn 2024.11.27.

SZÉPen szólni egymáshoz, egymásért!

Különleges eseményen vehettek részt szerdán délelőtt a Móra- és a Fekete-iskola diákjai intézményeikben. Az interaktív Székesfehérvári Érzékenyítő Program mint vendéghelyszín Győrbe látogatott először, a prezentációkkal és videókkal színesített bemutató nagy sikert aratott a fiatalok körében. Boncsarovszky Péter korábban már találkozott az elfogadást erősítő rendezvénnyel, az önkormányzati képviselő is fontosnak tartja, hogy a fiatalok figyeljenek egymásra, és fogadják el azokat, akik valamilyen nehézséggel néznek szembe a mindennapokban.

J. Kovács Andrea 2024.11.22.

Láthatatlan életek: könyvbemutató és pódiumbeszélgetés a Káptalandombon

Cultur Café címmel hagyományteremtő rendezvényre hívta az érdeklődőket a Győri Egyházmegye és a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet (KOSZISZ) péntek délután a Káptalandombi kávézóba. A programban könyvbemutató, pódiumbeszélgetés és egy színjátszó csoport fellépése is szerepelt.

P. Csapucha Adrienn 2024.11.22.

Szerelemért szól a csengő

Gaetano Donizetti sziporkázó művével folytatódik az évad a Győri Nemzeti Színházban. A csengő egyike a ritka kincsnek számító kamaraoperáknak, a patikus Don Annibale bohó története különleges élményeket tartogat. Zakariás Zalán rendezésében egy izgalmas éjszaka szemtanúi lehetünk, ahol az idősödő férjet a nászéjszaka örömteli pillanataitól igyekszik megfosztani az ifjú szerelmes, Enrico, aki igencsak átírja az első hitvesi órák forgatókönyvét.

Földvári Gabriella 2024.11.22.

A karácsony a témája az idei Baba- és Mackókiállításnak

Pénteken nyílik az Országos Baba- és Mackókiállítás a Széchenyi István Egyetem Könyvtár és Levéltárában. A csaknem három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényen olyan egyedi babák, mackók láthatóak, amelyek nem kaphatóak kereskedelmi forgalomban.

Ficsór Dávid 2024.11.16.

Szárazföldön “lubickoltak” az aranyos delfinek

Első alkalommal rendezték meg az Arany Torna Delfin Kupát a győri Arany János Angol-Német Két-Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. A vármegyéből és Tatáról összesen 90 tehetséges tornásznövendék érkezett a versenyre.

Földvári Gabriella 2024.11.15.

Megnyílt a Győri Könyvszalon, átadták az Alkotói Díjat

Közel 120 könyves, irodalmi, művészi, zenei és gyermekprogram, valamint 35 könyvkiadó standja várja ezen a hétvégén a könyv, az irodalombarátokat. A Győri Könyvszalont a legnagyobb vidéki könyvfesztiválként tartják számon, amely idén is több helyszínen kínál programot a látogatóknak. Hagyományosan a pénteken délelőtti ünnepélyes megnyitón adták át az Alkotói díját, amelyet idén Boldizsár Ildikó József Attila-díjas író, mesekutató, meseterapeuta vehetett át.