Haynau a régiségvásáron
Az eső sem verte el a vasárnapi régiségvásárt. Főleg az értékesebb porcelánok fogytak, de adtak el régi pénzeket és festményeket is.
Az eső sem verte el a vasárnapi régiségvásárt. Főleg az értékesebb porcelánok fogytak, de adtak el régi pénzeket és festményeket is.
A Szigetközi Szatyor vásár május 18-án Győrújfalura látogatott. A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a családokat a helyi termelőkhöz, kézművesekhez és a régió hagyományaihoz. A programra a Győr+ Rádió is kitelepült, izgalmas beszélgetésekkel, helyi kincsekkel és vidám hangulattal jelentkeztek munkatársaink.
A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Boncsarovszky Péter önkormányzati képviselő kérésére és támogatásával a háztartásokban felhalmozódott, lom jellegű hulladékok elhelyezésére gyűjtőpontot üzemeltet május 17-én, egyszeri alkalommal. Az áthelyezett munkanap miatt egészen 17 óráig elérhető a lehetőség.
Tavaszi Sportnapot szerveztek az Olimpiai Sportparkban szombaton. Az eseményen rengeteg sportágat lehetett kipróbálni, ráadásul teljesen ingyen, aki pedig igazán ügyes volt, még értékes tárgynyereményekkel is gazdagodhatott.
Az alapszakasz győzteseként vágott bele az ETO FC Győr női labdarúgócsapata a Simple Női Liga döntőjébe. Az első mérkőzésen a Ferencváros győzött, így Dörnyei Balázs együttese hátrányból folytatja a párharcot.
Van valami varázslatos abban, amikor egy elhagyatott mezőn hirtelen megjelennek az első pipacsok. Nem harsányan, nem tolakodva, csak úgy. Véletlenül odakerülnek, ám olyanok, mint amikor egy festő az utolsó ecsetvonásokkal életet lehel a tájba. A pipacs nem akar több lenni annál, ami: egy szelíd szépség, ami nem marad sokáig. Viszont amíg itt van, minden pillanatot beragyog.
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója érkezett Győrbe a Zichy-palotába hétfőn, ahol Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselővel várták az érdeklődőket a "Szavazás Ukrajna EU tagságáról - VOKS 2025!" című fórumra.
Szemet gyönyörködtető kézműves tárgyakból nyílt kiállítás hétfőn a városháza aulájában. A Család- és Gyermekjóléti Központ, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény és a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat szakköri foglalkozásain készült horgolt termékek, festett bútorlap alkotások, öntött gyertyák és quilling dekorációk önmagukban is szépek, de együtt színpompás látványt nyújtanak. A kész darabok megcsodálásán kívül talán csak elkészítésük okozott nagyobb örömöt az alkotóknak.
Jubileumi gálaesttel ünnepelte fennállásának tizenötödik évfordulóját az Audi Hungaria Iskolaközpont. A rendezvényen – többek között – részt vettek az alapítók, az Audi Hungaria Zrt., és az iskolát működtető alapítvány kuratóriumának képviselői, köztük Helmut Seiler alapító igazgató, dr. Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. igazgatóságának korábbi elnöke. Megtisztelte jelenlétével az eseményt Christiana Markert, a Német Nagykövetség követ-tanácsosa, Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő és Kósa Roland alpolgármester.
Győr sportos város, ahol számos lehetőség hívja és várja a mozogni vágyókat. Május 9-én egy újabb álom valósult meg, hiszen átadták a Dunántúl legújabb köteles mászótermét, amely amellett, hogy sportolási lehetőséget biztosít, a már olimpiai sportágnak számító sportmászás utánpótlás-nevelésében is segíthet.