Galéria
J. Kovács Andrea 2025.06.27.

Átadták a Szent László-díjakat

Díszközgyűlést tartott városunk önkormányzata péntek délután, melynek keretében átadták a Szent László-díjakat. A rangos kitüntetést idén ketten vehették át.

Hajba Ferenc 2025.06.26.

Egyetemi konferencia, új hullámokon

A Mosoni-Duna ölelésében működő Széchenyi Egyetem a víz és a sport közös lehetőségeit kihasználva indít új szakokat, részt vesz kutatásokban, él a folyók kínálta lehetőségekkel – fogalmazott dr. Somogyi Angéla, a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának dékánja, A víz, amit akartunk című, nagy helyi és regionális érdeklődésre számot tartó konferencián.

Földvári Gabriella 2025.06.20.

Munkácsy-kiállítás nyílt az Esterházy-palotában

„Munkácsy, egy remekmű” születésű című tárlat nyílt meg június 20-án az Esterházy-palotában. Munkácsy Mihály egyik legismertebb és egyben legmonumentálisabb alkotásának, a Honfoglalás megfestésének fordulatokban gazdag története elevenedik meg a Rómer Múzeum legújabb kiállításán.

Győr+ 2025.06.19.

Éljen a Győr+ fagyi!

Édes, krémes és hűsítő. Mindannyiunk nyári kedvence a fagylalt, de honnan is származik és, ami a legfontosabb, hogyan is készül ez a friss desszert?

Farkas Mónika 2025.06.18.

A fesztivál, amely életérzéssé nőtte ki magát 

A jubileumi XX. Magyar Táncfesztivált június 17–22. között rendezik meg Győrött, mely idén nemcsak a táncművészet sokszínűségét ünnepli a legkiemelkedőbb hazai alkotókkal, hanem a fesztivált rendező Győri Balett fennállásának 45. évfordulóját is, a kiváló társulat ezúttal két bemutatóval is jelentkezik. A nívós eseménysorozat gazdag programkínálata mind azt szolgálja, hogy a művészet ne csupán élmény, hanem élő kapcsolat legyen a fellépő és néző közt, hisz a művészet képes hidat építeni az emberek, a generációk és a világok között.

Ficsór Dávid 2025.06.16.

Szintet lép az Audi Q3 – A prémium kompakt SUV új generációja hétfőn este „berúgta az ajtót”

Szintet lép az Audi Q3 – derült ki a típus hétfő esti ingolstadti világpremierén. Az Audi Q3 immár több mint egy évtizede stabil szereplője a prémium kompakt SUV-k mezőnyének. A most bemutatott harmadik generáció azonban minden eddiginél karakteresebb – legyen szó formatervezésről, technológiai újításokról vagy vezetési élményről.

Győr+ 2025.06.15.

Meggyűrűzték a kisgólyákat Szanyban

Szanyban gyűrűzték meg a kisgólyákat június 14-én, ahol fényképezőgépével végigkísérte az eseményeket Tolna Sz. Olivér is.

Győr+ 2025.06.15.

Thomas Andersszel nyitottuk meg a győri nyarat

A Dunakapu térre, június 14-én estére hirdették meg a nyárnyitó koncertet, amelyre a világhíres Modern Talking duo barnahajú tagját, Thomas Anderst hívták meg a szervezők. A bulira zsúfolásig megtelt a tér, sőt még a környéken is rengeten hallgatták a slágereket. Berobbant a győri nyár, szó se róla!