A Honfoglalás születése

Munkácsy-kiállítás nyílt az Esterházy-palotában

Földvári Gabriella Fotó: Ács Tamás
2025.06.20. 19:49

„Munkácsy, egy remekmű” születésű című tárlat nyílt meg június 20-án az Esterházy-palotában. Munkácsy Mihály egyik legismertebb és egyben legmonumentálisabb alkotásának, a Honfoglalás megfestésének fordulatokban gazdag története elevenedik meg a Rómer Múzeum legújabb kiállításán.

A Honfoglalás című festmény, amely 13,5 m szélességű és több mint 4 m magas, az Országház számára készült és napjainkban is a festőről elnevezett Munkácsy teremben látható.

A győri kiállításra szerdán érkezett két monumentális szín- illetve szénvázlat, amelyek a Szegedi Móra Ferenc Múzeum birtokában vannak. A győri tárlaton látható két darab, több mint 6 méter széles és 2 méter magas. A festmény változatot a végső kép előkészítése során festette a művész. E festmények, valamint a korabeli dokumentumok, fotográfiák és tárgyak élményszerűen vezetik végig a látogatót az alkotói folyamaton, bepillantást engedve nemcsak Munkácsy műtermének kulisszatitkaiba, hanem a festmény elhelyezése körül kialakult intrikákba is.

Székely Zoltán

A pénteki megnyitón Székely Zoltán múzeumigazgató elmondta: „A szenzációszámba menő kiállítás a 19. századi festőfejedelem, Munkácsy Mihály leggrandiózusabb festménye, a Honfoglalás történetébe enged bepillantást két előkészítő vázlat révén, amelyek hat méteres nagyságukkal maguk is monumentális alkotások. Szállításuk, installálásuk igazi kihívást jelent, nem csoda, ha ritkán hagyják el őrzési helyüket, a szegedi Móra Ferenc Múzeumot. A művek mélyebb megértését a köréjük rendezett korabeli fotográfiák és dokumentumok, illetve művészettörténeti szövegek segítik, amelyeket a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum biztosított számunkra. Az anyag egy nagyszabású misszió, egy vándorkiállítás első állomása.”

Munkácsy műve egyike az utolsó nagy históriai képeknek, amely immáron nemcsak a honfoglalás korának, hanem a XIX. századi nemzeti festészetnek is emlékműve. A kiállítás pedig ennek az emlékműnek állít emléket.

dr. Fekete Dávid

Dr. Fekte Dávid a Fidesz-KDNP frakcióvezetője köszöntőjében így fogalmazott: „Azt gondolom, hogy mi magyarok különösen is érdeklődünk a saját történelmünk iránt. Nekünk, magyaroknak az elmúlt hosszú-hosszú évszázadok, jóval több mint egy évezred során bőven kijutottak azokból a sorsfordító pillanatokból, amelyekből azóta is táplálkozunk, amelyekből azóta is élünk, és amely azóta is a mi kollektív magyar tudatunkban benne van. És hát mi lenne ennél nagyobb és ennél fontosabb pillanat, mint ami ezen a festményen történik, hogy elfoglaljuk a hazánkat, hogy otthonra lelünk itt a Kárpát-medencében. 1100 évvel ezelőtt egy olyan momentum, egy olyan pillanat következett be a magyar nemzet életében, ami bátran mondhatjuk, hogy sorsfordító pillanat volt.”

A képviselő beszélt arról is, hogy Munkácsy Mihály egy olyan festőművésze a magyar képzőművészet történetének, aki ugyan későn, de hatalmas elismerést kapott, mind a mai napig az egyik legkedveltebb, az egyik legikonikusabb festője a magyar festészet történetnek.

Végül a politikus hangsúlyozta: „Mi győriek mindig büszkék vagyunk arra, hogy a kulturális életben is élen járunk. Ez a tárlat is ennek a bizonyítéka, hiszen Győrből indul és több magyarországi városba is ellátogat, így művészeti és kulturális értelemben is előre tudott lépni Győr.”

Fásy Ádám

Fásy Ádám, a Munkácsy Alapítvány elnöke köszöntőjében felidézte, hogy a Munkácsy képek tulajdonosával Pákh Imrével egy missziót végeznek, hiszen a nagyszabású kiállítás által az egész országot megismertetik a magyar festő életművével. Kiderült a hajdúszoboszlói tárlaton már az 5 millió 400-ezredik látogatót köszöntötték.  

A mostani győri kiállítás történetét pedig így idézte fel Fásy Ádám: „Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban, ahol ez a két kép található, az igazgató Fogas Ottó, egy új kiállítást készült rendezi és ezek az alkotások lekerültek volna a pincébe. „Hú, mondom, az szörnyű dolog lenne, hogy Munkácsynak az ilyen nagy alkotásait pincébe helyezzük el. Mondom, nem lehetne megoldani, hogy körbehordozzuk Magyarországon, és az embereknek hozzunk egy kis örömöt és boldogságot a képeken keresztül. Azt mondta: nagyon szívesen.  Így terveztem egy missziót, hogy hány helyen fogjuk bemutatni két év alatt. Elvisszük az embereknek a kultúrát, hogy legyünk büszkék arra, hogy mi magyarok vagyunk. Főleg a fiataloknak, mutassuk be, ez a honfoglalást a magyarságunk!”

A megnyitón közreműködött Varga Viktor énekes.

A kiállítást Gyarmati Gabriella kurátor mutatta be a jelenlévőknek.

A tárlat október 31-ig látogatható.  

Galéria: Ács Tamás