Bringázz a munkába!
Hétfőn indult a tizenhatodik Bringázz a munkába! kampány, amelyhez egész májusban csatlakozhatunk az applikáció letöltésével és a regisztrációval.
Hétfőn indult a tizenhatodik Bringázz a munkába! kampány, amelyhez egész májusban csatlakozhatunk az applikáció letöltésével és a regisztrációval.
Megállapodott az SAS skandináv légitársaság vezetése és pilóta-szakszervezetei csütörtök este egy új kollektív szerződésről, így véget ért a cégnél az egy hete tartó és több mint 4000 járattörlést eredményező pilótasztrájk - jelentette be Rickard Gustafson elnök-vezérigazgató sajtótájékoztatón egy 35 óráig tartó utolsó tárgyalási forduló befejeztével.
Pintér Sándor meghívására csütörtökön Magyarországon járt Matteo Salvini olasz belügyminiszter, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott határszemlét Röszkén.
Bár a lakáskiadással járó hozam csökkenőben van, még mindig jó befektetésnek mondható. A lakásdrágulás miatt azonban a befektetőknek legalább 10-20 millióra van szükségük a piacra lépéshez.
A győri járőrök egy férfit a helyszínen elfogtak, társát pedig megbújva, az építkezés közelében lévő fás-bokros területen találták meg.
Itt toporognak már a friss, zsenge zöldségek, többek között a zöldborsó, ami mézédes. Gyorsan készül, egyszerű és tökéletesen kiegészíti egy savanykás paradicsomos kruton.
Két önálló tárlat, melynek alkotóit és alkotásaikat is összeköti a közös lét. A Magyar Ispitában nyílt meg Bárány Terézia festőművész tárlata, s ugyanott, fél órával később Koppány Attila geometrikus alkotásaiban gyönyörködhettünk.
Tovább nőttek az órabérek a diákmunka szegmensben 2019 első negyedévében, a nappali tagozatos diákok által megkereshető átlagos órabér Budapesten nettó 1200 forint, vidéken 10-30 százalékkal kevesebb - közölte az iskolaszövetkezeteket tömörítő Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ).
Pénteken és hétvégén országszerte elballagnak a diákok a középiskolákból. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal már meg is kezdődnek az írásbeli érettségik, amelyek hétfőn a magyar írásbelikkel folytatódnak.
Elhunyt csütörtökön Peter Mayhew veterán hollywoodi filmszínész, Chewbacca alakítója a Csillagok háborúja című filmek több epizódjában - közölte a családja.