Balesettel indult a reggel Győrben
Az 1-es főút belterületi szakaszát érinti a baleset.
Az 1-es főút belterületi szakaszát érinti a baleset.
A tetoválások aranykorát éljük, szinte mindenki varrat magára. Ugyanakkor változik a kultúrája, s egyre többen keresik benne a megerősítést és a megnyugvást. Sipák Barbara győri festő- és tetoválóművész ez utóbbi utat járja.
A magyar válogatott 59-51-re győzött Nisben az olasz csapat ellen a női kosárlabda Európa-bajnokság második fordulójában pénteken, így csoportelsőként egyből a negyeddöntőbe jutott.
Civil felajánlásoknak köszönhetően az adventi jóságsüti-napok alatt közel kétmillió forint gyűlt össze. Ebből az összegből a győri Gyermek Intenzív Terápiáért Alapítvány létfontosságú műszereket tudott vásárolni.
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szeretne pályázni a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokság rendezésére.
Horvátországot is elérte az Európát elárasztó afrikai hőséghullám, és bár pénteken az északkeleti szél az ország belső részén némi enyhülést hozott, a tengerparton ugyanez a szél még jobban felforrósította a levegőt, és sorra dőltek meg a júniusi melegrekordok - közölte a helyi sajtó.
A Múzeumok Éjszakájának első napján nyílt meg, és egészen június 30-ig várja a látogatókat az Empátia és Forma című kiállítás a Magyar Ispitában. A tárlat a művészet és design útján hívja fel a figyelmet fontos társadalmi témákra, úgy mint a szociális különbségek, fenntarthatóság, humánus felelősségvállalás, környezetvédelem, autizmus és Down-szindróma.
Életének 94. évében csendesen elhunyt az ETO legidősebb élő labdarúgója, Cseh Imre, aki a negyvenes-ötvenes években védte az NB I-es csapat kapuját.
Csütörtökön nyitották meg az I. junior tornász világbajnokságot Győrben.
A 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred június 27-én ötödik alkalommal rendezte meg a a „Zöldár 2013 – Összefogás” Emlékfutást, ezzel is emlékezve 2013 júniusára, amikor minden idők legnagyobb árhullámával nézett szembe a Duna magyarországi felső szakaszának lakossága. A távot tűzoltók is lefutották.