Kettős győri siker a miskolci marketingversenyen
A Széchenyi istván Egyetem mindkét csapatát díjazták, kiemelkedőnek ismerték el a miskolci felsőoktatási intézmény által szervezett idei II. Országos Városmarketing Versenyen.
A Széchenyi istván Egyetem mindkét csapatát díjazták, kiemelkedőnek ismerték el a miskolci felsőoktatási intézmény által szervezett idei II. Országos Városmarketing Versenyen.
Csertői Aurél vezetőedzővel szerződést bontott a Győri ETO FC. A győriek rosszul kezdték a tavaszi szezont, előbb a Magyar Kupában 5–1-es vereséget a Videotontól, míg vasárnap a Haladás vendégeként 1–1-es döntetlent játszottak.
Magabiztosan nyilatkozott az origo.hu portálnak a másik csoportban második helyen végző Valcea edzője.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének legutóbbi elnökségi ülésén úgy döntöttek, hogy a női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjét Győrben rendezik meg. A kétnapos tornának az egyetemi csarnok ad otthont máricus 16-án és 17-én.
A kereskedelemben az okozta a legnagyobb problémát, hogy romlott az oktatás színvonala. A Kereskedelmi Szövetség szerint az új rendszer biztosan javulást hoz.
A második helyen álló Győr hiába szerzett korán vezetést, 1-1-es döntetlent játszott a Haladás otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így hátránya hat pontra nőtt a listavezető Deberecennel szemben.
A végeredmény: 25:25. A Larvik kikapott. Az ETO mindenképpen csoportelső.
Interjú dr. Horváth Szabolccsal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatóságának vezetőjével.
A Pécs kikapott az idény során az Euroligában is szerepelt Győr vendégeként a női kosárlabda NB I szombati játéknapján.
Bár a debreceni Kenézy kórházban van az országban az egyik legrövidebb, alig egy hónapos várólista CT-vizsgálatra, a szombati pácienseknek csaknem háromezer évet kellett várniuk a vizsgálatra.