Győzelem és kiváló védekezés
Mindössze 14 gólt mutatott az eredményjelző a Békéscsaba neve mellett a mai mérkőzésen. A győri lányok tehát hatékony védekezéssel jelentkeztek be a szombaton induló Bajnokok Ligája csoportmérkőzésekre.
Mindössze 14 gólt mutatott az eredményjelző a Békéscsaba neve mellett a mai mérkőzésen. A győri lányok tehát hatékony védekezéssel jelentkeztek be a szombaton induló Bajnokok Ligája csoportmérkőzésekre.
A CoDeS, magyarul az iskolák és közösségek együttműködése a fenntartható fejlődésért projekt résztvevői Győrt választották találkozójuk helyszínéül. Városunkra nem véletlenül esett a választás.
Jövőre módosul az OKJ-s képzések rendszere, e szerint csak felsőoktatási intézmény indíthat majd el felsőfokú szakképzést. Egy győri alapítványi iskolában- ahol az idén már ötszáznál több diák tanul közép-vagy felsőfokon – néztük meg, miként érintik őket a tervezett változások.
Idén 84 millió forintot fordítottak Győrben a Kossuth-híd felújítására.
A több mint száztíz éves épület aulájában márványtábla őrzi emlékét Grünwald István (1860-1934) győri asztalosmesternek, aki a Városháza épületasztalos munkáit készítette….
A Győri ETO FC sima, 5-1-es győzelmet aratott a vendég Gyirmót felett a labdarúgó Ligakupa 3. fordulójának keddi mérkőzésén.
Szerdán este 18 órakor folytatódik a bajnoki sorozat a Győri Audi ETO KC számára.
Kályha robbant fel kedden este egy győri családi házban.
A Batthyány téri új kutat dr. Somogyi Tivadar önkormányzati képviselő kezdeményezésére helyezték ki, aki szívesen látna a győri játszótereken hasonló ivókutakat.
Az öntöttvasművesség történetéről ad áttekintést az Öntöttvas csipkecsodák című kiállítás, amely csütörtökön nyílik a győri Xántus János Múzeumban egy budapesti magángyűjtemény darabjaiból.