Megyén túl
Bár a csütörtöki Húsvét-kupa utánpótlás vívó versenyt megyei bajnokságként hirdette meg az Angels Vívó SE, ennek ellenére a fővárosból is érkeztek a viadalra.
Bár a csütörtöki Húsvét-kupa utánpótlás vívó versenyt megyei bajnokságként hirdette meg az Angels Vívó SE, ennek ellenére a fővárosból is érkeztek a viadalra.
A hétvégi sportesemények leginkább meghatározó eseményei a labdarúgó meccsek lesznek, bár a férfi kézisek is újabb rangadó előtt állnak.
Berkes Kálmán, a Győri Filharmonikus zenekar művészeti vezetője, Lakatos Gy. László grafikusművész és Maszlay István színművész Pro Urbe Győr díjat vehetett át március 15-e alkalmából. A díjazottak szakterületükön végzett kimagasló teljesítményükkel vívták ki a város elismerését.
A város északnyugati szegletétől a központ felé haladva a kettes számú választókörzetet a történelmi belváros és Révfalu városrészek nyugati fele, valamint Győr-Újváros egy része teszi ki.
Pápai Lajos Máriapócsról hazafelé időben értesült a dunántúli hóviharokról, így elkerülhette az M1-es autópálya emlékezetes, múlt csütörtöki csapdáját. Ha van őrangyala, köszönet neki, bár azt azért még elintézhette volna, hogy a püspök másnap, március 15-én ott lehessen a Richter Teremben, a város díszközgyűlésén.
A címvédő Győri Audi ETO idegenben győzte le a Debrecen együttesét a női kézilabda NB I pénteki játéknapján, így veretlenül nyerte meg az alapszakaszt.
Molnár Péter végtaghiányos ultrafutó május 19-én induló, egyedülálló vállalkozással szeretné népszerűsíteni a Duna Stratégiát: a romániai Tulceából a Duna mentén elfut a németországi Donaueschingenbe.
a műsor vendége Havasréti Béláné tehetségpadagógiai koordinátor
Április 11-én délután négy órakor, a Győr Kismegyer városrészében lévő malomsori temetőben kísérik utolsó útjára Matusz Károly fotóriportert, az MTI volt Győr-Moson-Sopron megyei tudósítóját - tudatta a család pénteken.
Ünnepi állománygyűlésen iktatták be tisztségébe Csizmadia Gábor dandártábornokot, Győr-Moson-Sopron megye rendőrfőkapitányát - tájékoztatta a megyei főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.