Pro Urbe-díj a kiemelkedő teljesítményért

Berkes Kálmán, a Győri Filharmonikus zenekar művészeti vezetője, Lakatos Gy. László grafikusművész és Maszlay István színművész Pro Urbe Győr díjat vehetett át március 15-e alkalmából. A díjazottak szakterületükön végzett kimagasló teljesítményükkel vívták ki a város elismerését.

Berkes Kálmán: Sikerre vittük a filharmonikusokat

Mire gondolt először, amikor meghallotta, Pro Urbe-díjat kap?

Nagyon boldog voltam. Ez egy különlegesen nagy kitüntetés, hiszen csak négy éve vagyok Győrben. Megtettem mindent azért, hogy a város hasznára lehessek, de úgy gondolom, ez rövid idő egy Pro Urbe-díjhoz.

Mikor járt először Győrben, milyen kötődése volt a városhoz?

Régen is nagyon sokat jártam a városban, már a rendszerváltás előtti időkben koncerteztem és dirigáltam a zenekart. Aztán jött a 2008-as év, amikor Sándor János akkori vezetőkarmester helyére ugrottam be egy sikeres koncert erejéig. Egy hónappal később hívott fel Fűke Géza, hogy jöjjek művészeti vezetőnek Győrbe. Nem kellett sokat gondolkodnom, hiszen szimpatikus volt a zenekar, jól dolgoztunk együtt, a feladat kihívás volt számomra. Huszonkét éve a japán Musashino Akadémia egyetemi zenekarát vezetem, gyakorlatilag minden évében nulláról kezdve, hiszen a növendékek 60-70 százaléka végez, cserélődik. Megtanultam, hogyan kell egy zenekart felépíteni, és Győrben pontosan ezt várták el tőlem. Azt magam sem hittem, hogy négy év alatt ilyen sikerre visszük a győri filharmonikusokat.

Győrben elért eredményei közül mire a legbüszkébb?

Nagyon sok jó koncertet adtunk, közönségünk megsokszorozódott, a bérletesek száma megnőtt. Több mint húsz világsztárt hoztunk Győrbe, a zenei elit és a közönség részéről is nagyszerű visszajelzéseket kapunk. A siker csapatmunka eredménye, a vezetőségtől a zenészeken át a portásig mindenkinek benne van a munkája. Azért hozzátenném, ha már büszkeségről van szó: egy Beethoven-darabot jól eljátszani, az sem csekélység.

Lakatos Gy. László: A kevesebb mindig több

Ön több mint negyven éve alkalmazott grafikus Győrben. Elmondaná hogyan csinálta? Minek köszönheti, hogy mindig akadt megrendelője, munkája?

Valóban a hatvanas évek végén kezdtem, amikor még egy gyufacímke tervét is zsűriztetni kellett az Úri utcában. Már akkor minden ide kötött, itt éltek a barátaim, a családom, a feleségem a nagy győri építkezéseken kapott koordinátori munkát és én sem panaszkodhattam. Textilipari cégnél voltam művészeti vezető, majd jött a Rába-gyár és vele a teljes magyar járműipar. Aztán következtek a városi megrendelések, a barokk napok, a könyvszalon, és elindult Markó Ivánék művészeti iskolája, ahol tíz évig taníthattam a grafika alapjait. Könyvek, újságok, plakátok, prospektusok tucatjait tervezhettem meg, a Győri Balettnek ma is folyamatosan dolgozom, ami nagy megtiszteltetés a számomra.

Hívták Budapestre, de nem ment. Miért?

Nem a lokálpatriotizmus tartott itt, egyszerűen csak hiányzott volna a város, tudtam magamról, hogy néhány napnál többet nem bírok ki idegenben. Hiányoztak volna azok az ismeretlen ismerősök, akik szembejönnek az utcán, a barátok, akikkel leülhet az ember egy kávé vagy néhány kisfröccs mellé beszélgetni.

Milyen a jó plakát, a jó prospektus? Mi az, amire ön grafikusként odafigyel?

Először azt kell tisztázni, mit várnak tőlem, mit akarok csinálni, aztán kezdődhet az utánjárás, az olvasás, az információgyűjtés. Ha az ember felkészült, akkor már csak arra kell vigyáznia, hogy amit kiad a kezéből, az ne szép, hanem hasznos, pontos és olvasható legyen. A kevesebb mindig több.

Maszlay István: Ez életem legnagyobb elismerése

Egy színész számára mennyit ér az a díj, amit nem a szakmától kap?

Amikor az ember szakmai díjat kap, mondjuk egy Jászai-díjat, akkor tudja, hogy valakik kiválasztották két és fél ezer magyar színész közül. Úgy gondolom, ennél sokkal nagyobb dolog az, amikor egy 130 ezer lakosú, gyönyörű nagyváros tisztel meg, Pro Urbe-díjjal jutalmazva eddigi tevékenységemet. Hajlamos vagyok életem jó és rossz történéseit felülről, tőlem független eseményként nézni, de itt ez a látásmód nem segít. Egyszerűen meghatott vagyok. Ez életem legnagyobb elismerése.

Több mint negyed századdal ezelőtt érkezett Győrbe. Melyik volt az első és melyik a legemlékezetesebb színpadi szerepepe?

Először vendégként, egy toporzékoló ifjú Habsburg főherceg szerepében léptem a győri színpadra, aztán jött a Kakuk Marci, a pelyhes állú huszonéves piaci polgár. Legalább hatvan főszerepen vagyok túl, Győrben lehettem Hyppolit, Volpone, Gloster, Komoróczy, Tót. Idén A tanítónőben már egy nyolcvanéves főurat játszottam. Életem fontos dolgai Győrben történtek, történnek, nem véletlenül szeretem ezt a várost, ami ezzel a díjjal most visszaölelt.

A tévéjátékok, filmek rendezői hogyan találnak meg egy vidéki színpadi színészt?

Pályafutásom első harmadában, a Vígszínházban játszó színészként jóval könnyebben megtaláltak a rendezők, de ennek oka nem a vidéki hátrányos helyzet, sokkal inkább az, hogy akkor még sorra gyártották az igényes tévéfilmeket. Hűséges típus vagyok, mindössze egyszer váltottam várost és színházat, akkor is úgy, hogy nem számoltam fel a fővárosi kapcsolataimat. Azt, hogy szép lassan győri lettem, akkor vettem észre, amikor egy ETO–FTC meccsen rajtakaptam magam, hogy hiába az ős fradista múltam, az ETO-nak szurkolok.

Földvári Gabriella, Gaál József

Fotó: Marcali Gábor