Egyéb kategória
Győr+ 2013.04.13.

Szuperhős a Vaskakasban

„A Vaskakas Bábszínház húsz évének legnagyobb szabású produkciója lesz a Vas Laci” – mondta Tengely Gábor rendező, akit arról is kérdeztünk, miért halasztották el egy héttel, április 21-re a bemutatót. A Vaskakas Bábszínház új darabjának alapja a Benedek Elek gyűjteményében is megtalálható, azonos című magyar népmese.

Győr+ 2013.04.13.

A folyó két oldalán

A belváros keleti, illetve Révfalu déli részét szemlélve a kellemes lakókörnyezet még kellemesebbé válását figyelhettük meg az elmúlt években. A Kossuth híd szélesítésével biztonságosabbá vált a közlekedés, a Dózsa rakpart, a Damjanich utca, az Ady Endre utca egyirányúsítása is az itt élők érdekeit szolgálta. A Damjanich utca platánfáit a szakemberek hároméves program keretében fiatalították meg.

Győr+ 2013.04.13.

Ötezren szurkolhatnak majd a multifunkciós csarnokban

A Kiskútra tervezett multifunkciós csarnok a jelenlegi Magvassy-sportcsarnokkal együtt a térség egyik legkomplexebb létesítménye lehet. A tervek szerint már a jövő évi női kézilabda Európa-bajnokság győri mérkőzéseit is ötezren élvezhetik élőben.

Győr+ 2013.04.12.

Frenetikus végjáték!

Bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjába a Győri Audi ETO KC.

Győr+ 2013.04.12.

EB-t rendezhetünk

2016-ban, vagy 2017-ben légfegyveres Európa-bajnokságot rendezhet Győr városa.

Győr+ 2013.04.12.

Átadták a Bercsényi ligeti pályát

Április 12-én, pénteken Borkai Zsolt polgármester adta át a Bercsényi ligeti műfüves focipályát, amely már a harmadik a városban, de az MLSZ pályázata révén a közeljövőben négy további kispálya is épülhet.