Konkrét 2013.04.19.
a hírháttér műsor vendége Miklósyné Bertalanfy Mária WHO koordinátor, GYMJV PH
a hírháttér műsor vendége Miklósyné Bertalanfy Mária WHO koordinátor, GYMJV PH
A könyvben nagy szerepet kapnak a magyar zeneszerző Zarándokévek című zongoradarabjai.
Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnoki címvédő német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, így növelte előnyét a pontversenyben az ezúttal második finn Kimi Räikkönennel (Lotus) szemben.
Császár Angela színművész "tökéletesen szép színpadi beszédéért", Ciprusz Éva, a Duna Televízió bemondója, műsorvezetője a kulturált közéleti megnyilvánulásból példát adó képernyős tevékenységéért, Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alelnöke pedig évtizedes nyelvművelő munkájáért vehette át az idei Kazinczy-díjat vasárnap Győrben Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől.
A 200 méteres mellúszás olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel a második lett a norvégiai nemzetközi úszóversenyen, a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka pedig négyszer is a dobogó tetejére állhatott a bergeni viadalon szombaton.
Terjed az emberség, egyelőre úgy tűnik, megállíthatatlanul. Rengetegen csatlakoztak a kezdeményezéshez, miszerint nem csak magunknak vehetünk, de rászorulóknak is hagyhatunk egy kávét, süteményt, szendvicset vagy színházjegyet. Felfüggesztve. Megyénkben egyelőre Győrben van az egyetlen olyan hely, ahol így adhatunk.
Hiába vezetett 89. percig a Győri ETO FC, ezúttal nem sikerült három ponttal távoznia a Lombard Pápa otthonából.
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését Szahírban, így a vasárnapi futamon ő indulhat az élről.
Bemutatták a Győri Nemzeti Színház és a Győri Balett új évadát: színes, izgalmas műsorral, új bérlettípussal, Gesztesi Károllyal és Kossuth-díjas rendezővel várják a 2013/2014-es évad közönségét.
Az M1-es autópályán, Győr közelében történt halálos baleset helyszínén jelenleg egy sávon haladhat a forgalom Budapest felé - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombat reggel az MTI-vel.