Messi megállapodott a Barcelonával a szerződéshosszabbításról
Lionel Messi, az FC Barcelona futballsztárja megállapodott a klub vezetőivel szerződéshosszabbításának részleteiről.
Lionel Messi, az FC Barcelona futballsztárja megállapodott a klub vezetőivel szerződéshosszabbításának részleteiről.
Az ország egyik legnagyobb fogyatékos sportversenyét szervezi meg május 22-én, csütörtökön Győrött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az idén 17. alkalommal megrendezett versenyre az ország egész területéről eljönnek a fogyatékkal élő embereket gondozó intézmények és az őket segítő civil szervezetek. Kísérőkkel és segítőkkel együtt csaknem ezer vendégre számítanak a házigazdák az ETO Parkban, eddig 27 csapat – köztük négy győri – jelezte részvételét.
Nem találta meg az áprilisban a Himalájában eltűnt felvidéki magyar Princzkel Tamást a felkutatására indult expedíció amely így rövidesen hazautazik Nepálból - közölte pénteken az MTI-vel a 4bakancs.com hegymászóportál.
Lekapcsolták a Colosseum fényeit azon a római megmozduláson, amelyet csütörtök este a Szent Egyed katolikus közösség és az olasz főváros zsidó közössége tartott a világban a hitük miatt üldözött keresztényekért.
Három állandó kiállítást terveznek a pannonhalmi Apátsági Major Látogatóközpontba, amely várhatóan a nyár közepétől fogadhatja az érdeklődőket - közölte a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Bencés Főapátsága.
Sorozatban hetedszer, összesítésben 11. alkalommal lett bajnok a Győr a női kézilabda NB I-ben, miután csütörtökön is legyőzte a Ferencvárost, így 2-0-ra megnyerte a döntős párharcot.
30-28-as vereséget szenvedett szerda este a papíron már biztos kieső ETO-SZESE a férfi kézilabda NB1 rájátszásában a PLER-Budapesttől.
Idén 17. alkalommal rendezi meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a fogyatékkal élők sportnapját Győrben.
A következő napokban nincs esély arra, hogy a Mount Everest oxigénpalack nélküli megmászására készülő Klein Dávid elindulhasson a csúcstámadásra.