Átadták Bisinger József kerámiaképét
A mecénás által létrehozott első győri óvoda utódintézményének homlokzatán helyezték el a lokálpatrióta Bisinger arcképét.
Deákos diákok Franciaországban
A Deák-iskola tanulóinak egy csoportja cserediák-program keretében Poitiers-be látogathatott, ahol bemutatták Győr városának nevezetességeit
Az év eddigi második legjobb indulását hozta a Godzilla
Az év második legjobb nyitóteljesítményét produkálta a Godzilla a hétvégén az észak-amerikai mozikban.
Audi: évente 250 szakmunkástanuló a duális képzésben
Évente 250 szakmunkástanuló vesz részt az Audi Hungaria Motor Kft.-nél a duális szakképzésben; a napokban 150-en kezdték meg gyakorlati vizsgájukat a vállalatnál - tájékoztatta a járműgyár az MTI-t.
Segít az ETO a szerbiai károsultaknak
A több napja tartó esőzések miatt több ezer embert kellett evakuálni Szerbiában. Több várost is elvágott a víz a külvilágtól, több tízezer háztartásban nincs áram, sok helyen ivóvíz sincs. Különösen a Belgrádból 30 kilométerre fekvő Obrenovácon kritikus a helyzet. Itt el kellett rendelni a város teljes lakosságának evakuálását, veszélyben van a helyi hőerőmű is, és ezzel bizonytalanná válhat az egész ország áramellátása.
Kinek az autói állnak a vízben?
Néhány autót vasárnap délelőtt még nem vittek el tulajdonosaik a szombat délután lezárt Petőfi híd alatti ingyenes parkolóból.
Friss: A rakpartot már elöntötte a víz
Figyeljenek a közlekedésre, a rakpart zárva!