Ne ijedj meg: megszólalnak a szirénák!
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság értesíti a lakosságot, hogy 2018. július 4-én 09:30 órakor Fertőboz, 10:30 órakor pedig Fertőrákos településen szirénapróbát tart.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság értesíti a lakosságot, hogy 2018. július 4-én 09:30 órakor Fertőboz, 10:30 órakor pedig Fertőrákos településen szirénapróbát tart.
Nyolc évvel menesztése után Diego Maradona jelezte, hogy ingyen is elvállalná újból a szövetségi kapitányi posztot az argentin labdarúgó-válogatottnál, amely a nyolcaddöntőig jutott az oroszországi világbajnokságon.
Egy nap alatt négy személyi sérüléses és öt anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Polgármestert választanak vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Árpás településen, a tisztségért négy független jelölt indul - tájékoztatta Németh Dóra, a helyi választási iroda jogi helyettese kedden az MTI-t.
A baleset az Ipar körút és a Fuvaros utca kereszteződése közelében történt kedden délelőtt.
Kevesebb mint két hét maradt a világbajnokságból, ahol nem csak a pályán fokozódik a feszültség, hanem a szendvicseimben is! Olyan ízek párbajoznak, amelyek önmagukban is megállnák a helyüket.
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) határon túli magyar kézilabdáért felelős elnöki megbízottjaként dolgozik a székelyudvarhelyi születésű Ilyés Ferenc, a magyar válogatott és a Grundfos Tatabánya játékosa.
A Grazi Műszaki Egyetem és a Széchenyi István Egyetem magyar-osztrák kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködést valósít meg 2020-ig. A projektben a szemcsés anyagok mechanikai viselkedését vizsgálják különböző módszerekkel, és összehasonlítják a két egyetemen alkalmazott eljárásokat.
A Győr-Szol Zrt. a csípésszámok figyelembevétele mellett ismételten légi és földi kémiai csípőszúnyog imágó-gyérítést tervez az időjárás függvényében.
A belga válogatott kétgólos hátrányból fordítva, a 94. percben lőtt találattal 3-2-re legyőzte a japán csapatot az oroszországi labdarúgó-világbajnokság hétfői második nyolcaddöntőjében, Rosztov-na-Donuban, így bejutott a legjobb nyolc közé.