Baleset volt Kimlénél
Kimle külterületén egy autó vezetője négy utasával mezőgazdasági területre hajtott, ahol felborult.
Kimle külterületén egy autó vezetője négy utasával mezőgazdasági területre hajtott, ahol felborult.
A főút 6-os kilométerénél félpályán halad a forgalom.
A három napos program vasárnapi része igazán ütős volt, a Karthago és Bródy János érkezett Győrbe.
Az Audi ETO KC csapata a Siófok elleni szombati mérkőzés után értékelte a párharcot.
Több tízezer ember kapcsolódott Budapesten a szombat délelőtt kezdődött Magyar Ízek Utcája programsorozathoz - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap a közmédiával.
Manuel Belletti nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi zárószakaszán a német Nikodemus Holler diadalmaskodott.
A Győri Régiségvásár huszadik születésnapját ünnepelte vasárnap, a Tarcsy úti piactérre kilátogatókat izgalmas programokkal várták a szervezők.
Folyamatosan koncertezik, ősszel felvidéki turnéra megy, decemberben pedig dupla budapesti fellépéssel ünnepel az idén 30 éves Csík Zenekar.
Drága Merci és Berci! Még csak négy hónapja ismerlek titeket, de annyi szeretetet és pozitív energiát kaptam tőletek ezalatt, hogy egy élet is kevés lenne, hogy megháláljam. El sem tudom képzelni, hogy az új családotok mindennapjaiba mennyi csodát csempésztek majd. Mert igen, eljött ez is: végre otthonra leltetek. Én pedig most búcsúzom. Mindent köszönök!