Szóváltás után vágott
Gyanúsítottként hallgatták ki azt a 42 éves helyi férfit, aki megvágta vitapartnerét Mosonmagyaróváron.
Gyanúsítottként hallgatták ki azt a 42 éves helyi férfit, aki megvágta vitapartnerét Mosonmagyaróváron.
A kiegyensúlyozott nyári vérellátás érdekében az Országos Vérellátó Szolgálat véradásra hív mindenkit, aki egészségesnek érzi magát.
Egy-egy előfutam-győzelemmel és második hellyel tért vissza a világbajnoki mezőnybe az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, aki előbb egyesben, majd Kárász Annával párosban mutatkozott be 500 méteren a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu vb-n.
Dr. Csernus Imre ismét csatlakozott az ETO FC Győr első csapatának szakmai stábjához. Szakértelmének köszönhetően remélhetőleg a csapat olyan lesz, mint 2013-ban, amikor az ETO legutóbb Magyar Bajnok lett.
A házaspáros családok aránya Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) „kis népszámlálásából”, a mikorcenzusból.
A GYŐR-SZOL Zrt. tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a Rába és a Mosoni-Duna összefolyásánál működő multimédiás szökőkutat - a folyóvizek igen alacsony vízállása miatt - augusztus 21-én, kedden üzemen kívül helyezte.
A magyarság összetartása, a nyugati diaszpórában élő magyarok anyanyelvének megőrzése szempontjából nagyon fontos missziót vállal idén immáron tizenhetedik alkalommal a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara. Ausztrálián át Kandán keresztül Argentínáig 12 országból érkező 28 pedagógusnak tartanak továbbképzést a napokban. A résztvevők mindannyian magyar nyelvet oktatnak választott hazájukban.
Közös megegyezéssel szerződést bontott a bajnoki címvédő Sopron Basket női kosárlabdaklub és amerikai centere, Alaina Coates.
A tartós hőség miatt továbbra is csaknem az egész országban figyelmeztetés van érvényben.
Kétnapos összetartáson vett részt a Balaton-Felvidéken a Káli-medencében a Győri Audi ETO KC csapata. A zöld-fehérek kerékpártúrán és paintball „ütközetben” is részt vettek, de a legnagyobb sikert az úgynevezett „Erdei olimpia” versenyszámai aratták.