Átlagos a forgalom a magyar-ukrán határon
Az ukrán viszonylatú határátkelőhelyeken szokásos mértékű az utasforgalom.
Az ukrán viszonylatú határátkelőhelyeken szokásos mértékű az utasforgalom.
Orbán Viktor péntek hajnalban, az EU-csúcsot követően tette közzé bejegyzését közösségi oldalán. Videóüzenetében arról is beszélt, hogy az Oroszországra kivetett szankciók nem érintik az energia területét, de azt is hangsúlyozta, hogy nem fogják engedni, hogy Magyarországot bárki is belesodorja ebbe a háborúba!
Ukrajna magára maradt a harcban - jelentette ki péntekre virradóra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram-oldalán közzétett videóüzenetében.
A csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből a többi között kiderül, hogy ideiglenes védelmet kapnak az ukrán, valamint az Ukrajnában jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok, de az is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével megkezdte működését a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs.
Rendkívüli évet zárt az új lakások magyarországi piaca 2021-ben, a lakásátadások száma több év után először csökkent, miközben fokozódott a lakásépítési kedv.
Videót osztott meg Orbán Viktor a közösségi oldalán. A magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy mivel Oroszország ma reggel megtámadta Ukrajnát katonai erővel, ezért a Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülést tartott. Elítélik az oroszok katonai fellépését.
Többek között erről beszélt a kialakult helyzet kapcsán a Győr+ Médiának Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitika tanácsadója.
Az első hírek arról szóltak, hogy a társulat tagjait besorozták és Ukrajnában ragadtak.
A beregszászi születésű de ma már Nyíregyházán élő Szkiba Ernő mesélt a Győr+Médiának arról, hogy élik meg a kárpátaljai magyarok a háború kitörését.
A mosonmagyaróvári rendőrök egy 28 éves sofőrrel szemben intézkedtek, aki nem tartotta be az alapvető közlekedési szabályokat.