Sándor, József, Bendedek meghozza a meleget
Napról napra melegszik az idő, a hét közepére berobban a tavasz.
Napról napra melegszik az idő, a hét közepére berobban a tavasz.
Videóban üzent Orbán Viktor az Európai Tanács elnökével történt egyeztetést követően.
Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt héten hetvenhét eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek. A tűzesetek és műszaki mentések során hatan sérültek meg.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának irányításával egészségügyi ellátáshoz szükséges eszközökkel indul ma szállítmány Ukrajnába. Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter utasítására Dr. Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár koordinálta a szállítmány összeállítását, útnak indítását.
A József Attila utcába riasztották a tűzoltókat.
Új dimenzióba léptünk a háborús kockázatok tekintetében, ezért mostantól még keményebben, még egyértelműbben kell fellépnünk nemzeti érdekeink, vagyis a béke és a biztonság magyarországi szavatolása érdekében - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében hétfőn.
Ezen a napon felemás zoknit húznak az emberek, és az erről készült fotóval fejezik ki a támogatásukat. A mozgalmat egy tíz éves svéd kislány indította, aki nagyon szerette down szindrómával élő testvérét. A felemás zokni arra hívja fel a figyelmet, hogy a különbözőségben is egyformák vagyunk.
Újabb bombafenyegetés miatt szálltak fel a magyar vadászgépek.
A beoltottak száma 6 400 547 fő, közülük 6 183 247 fő a második, 3 834 724 fő a harmadik, 242 651 fő már a negyedik oltását is felvette.
A hatóságok továbbra is minden segítséget megadnak a háború elől menekülőknek.