Gazdira várva – a hontalan állatok világnapjáról beszélgettünk a Juice-ban

Bajzát Zsuzsi Fotó: Győr+ Rádió
2025.08.15. 16:27

Augusztus 16-án van a hontalan állatok világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a menhelyeken élő, gazdátlan állatok helyzetére. Ebből az alkalomból a Győri Állatmenhely képviselői voltak a Győr+ Rádió Juice című műsorának vendégei.

Baranyai Réka, a menhely munkatársa és Nagy Péter, az Emberek az Állatokért Alapítvány kuratóriumi tagja mesélt a mindennapjaikról és a gazdikereső négylábúakról. A beszélgetésre nem érkeztek üres kézzel: két kedves védencüket is magukkal hozták a stúdióba. Az egyik egy barátságos, játékos kutyus, a másik pedig egy dorombolós, kíváncsi cica volt – mindketten örökbefogadásra várnak. A menhelyen jelenleg is több tucat állat keresi szerető, felelős gazdáját.

Mint elhangzott, az örökbefogadás komoly döntés, és hosszú évekre szóló elköteleződés. A menhely munkatársai nemcsak az állatok elhelyezéséről, hanem az orvosi ellátásról és a rehabilitációról is gondoskodnak. A hontalan állatok világnapja jó alkalom arra, hogy mindenki átgondolja, tudna-e segíteni egy magára hagyott négylábún. A segítség azonban nemcsak örökbefogadással lehetséges – önkéntes munka, adományozás és ideiglenes befogadás is hatalmas támogatást jelent.

Egy igazán cuki videót is megosztottunk négylábú vendégeinkről, aki még nem látta, kattintson a posztra:

Kapcsolódó cikkünk:

Kapcsolódó témák: #állatmenhely | #állatvédelem | #kutya | #macska |