A Rákóczi Ferenc utcában megbújó kis templom érdekes történetébe Nemes Gábor, a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ intézményvezetője avat be bennünket.

Az ispita vagy más néven ispotály elnevezés a latin „hospes”, azaz „jövevény, vendég” szóból származik: az ebből képzett „hospitalis” melléknév vendégszeretőt, vendéglátót jelent. Mivel a nyugat-európai nyelvekben a kórház szó – gondoljunk csak az angol hospital, a német Spital, a francia hôpital vagy az olasz ospedale szavakra – is ebből ered, így az ispotályt a közvélekedés a kórházzal azonosítja. Pedig az ispotályok a gyógyítás és betegápolás mellett sokkal összetettebb céllal alakultak: szegény, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt munkaképtelen, és így nincstelenné vált embereket fogadtak be. Így tehát a mai szociális intézményeknek, mint például az idősek otthonának vagy hajléktalanszállónak is elődje volt az ispita.

Már a középkori Győrben is voltak a betegek ápolását ellátó intézmények. Az egyik legrégebbi a johannita rendház lehetett, bár gyógyító tevékenységükről írott források nem maradtak fenn. A másik ilyen intézmény a Szent Katalin-ispotály volt, amely a székeskáptalan földjén, a Rába-hídon túl – valószínűleg a mai evangélikus iskola közelében – jött létre. Amikor a 16. században a török hódítást megállítására nagy számú katona érkezett Győrbe, számukra külön tábori kórházat – akkori szóval lazarétumot – emeltek a város határán kívül, tehát Révfaluban, majd Szigetben.

A 17-18. században két ispotály is létesült Győrben: a magyar és a német. A Magyar Ispitát Széchényi György győri püspök alapította 1666-ban, aki 10.000 forintot hagyományozott erre a célra. Az ispita másik alapítójának báró Szeleczky Mártont tartjuk, aki szintén 10.000 forintot helyezett letétbe, amelynek kamatai hozzájárultak az intézmény működéséhez. Az ispita gondozását a székeskáptalan látta el, első igazgatója – aki az épület felújítását is elkezdte – Telekessy István őrkanonok – a későbbi egri püspök – volt.

Az életét a szegények gondozásának szentelő Szent Erzsébet és Szent Anna tiszteletére szentelt barokk templom – amelynek tervezője egyes feltételezések szerint talán a győri kármelita templomot is megálmodó Martin Wittwer lehetett – 1735-ben készült el. Homlokzatát két másik jótevő szentnek, Szent Miklós püspöknek és a köpenyét a koldussal megosztó Szent Mártonnak a szobra díszíti. A szentségeket a szomszédban lakó ferences szerzetesek szolgáltatták ki az ott lakó mintegy 30 rászoruló szegény és agg betegnek. A rend feloszlatása után a káptalandombi lelkészek látták el a templom szolgálatát, a 19-20. század fordulóján a tanítóképző növendékei is ide jártak szentmisére.