Jubileumi látogatás

Győrben jártak a 100 éves MBSZ képviselői

Fotó: Marcali Gábor
Zombai-Kovács Ákos
2021.06.23. 15:12

Alapításának 100. évfordulóját ünnepli a Magyar Birkózó Szövetség idén. Ebből az alkalomból a szervezet képviselői ellátogatnak Magyarország 100 birkózó egyesületébe. Szerdán, Győr volt az egyik első állomás. Bacsa Péter alelnököt és Farkas Tibor főtitkárt Radnóti Ákos sportért is felelős alpolgármester fogadta a Városházán, ahol egy egyeztetésen is részt vettek a felek.

A megbeszélést követően – ugyancsak a 100 éves jubileum keretében – díjazták a Győri Atlétikai Club egykori és jelenlegi edzőit, valamint a legtehetségesebb birkózónövendékeit.

Az önkormányzat nevében Radnóti Ákos alpolgármester egy centenáriumi díszoklevelet vett át a magyar birkózósport támogatásáért.

„Örülök, hogy tudtunk találkozni a szövetség vezetőivel, hiszen a birkózás kiemelt sportág Győrben. Egyeztettünk a tradicionális sport jelenlegi helyzetéről, és a jövőben programokról, tervekről. Szeretném megköszönni a GYAC tevékenységét, amit a győri birkózósport fejlesztéséért végez, célunk, hogy a szép számú bázist tovább tudnánk közösen bővíteni a városban” –mondta a rendezvényen Radnóti Ákos.

Bacsa Péter, az MBSZ alelnöke beszédében kiemelte, szeretnék méltó módon megünnepelni a centenáriumot. Június 4-én már rendeztek egy nagyszabású gálaünnepséget a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia új épületében, ami egyben az intézmény épületének avatóünnepsége is volt.

„Az olimpiák történetében Magyarország a 4. legsikeresebb ország a birkózás tekintetében, ha összes eseményt nézzük, akkor pedig a 7. legeredményesebb a világon. A magyar birkózósportot a munka, az összetartás és a szeretet vezérli, éppen ezért fontosak a vidéki fellegvárak, az olyanok, mint például Győr is, ahol az utánpótlásképzés és a létesítmények is kiemelkedőek” –mondta az alelnök.

Farkas Tibor főtitkár felolvasta azokat a neveket, akik a Győri Atlétikai Clubban, a birkózósportért végzett munkájukért elismerést vehettek át szerdán (volt, aki egyéb elfoglaltság miatt nem tudott személyesen részt venni az eseményen):

Kozalk Tibor szakosztályvezető, Gyurasits Csaba edző, Csonka Csaba edző, Danyi László korábbi edző, Kiss László korábbi edző, Papp Oszkár elnök. Fiatal sportolók is kaptak díjat: Gyurasits Máté, Kocsis Boglárka, Pusztai Kata, Győri Borisz, Kajdi Kornél. A GYAC képviselői egy 100 éves jubileumot hirdető zászlót is átvehettek a szövetségtől, melyet az edzőteremben kell majd elhelyezniük.

Fotógaléria: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #birkózás | #Győr+ TV | #Győri önkormányzat | #sport |