Begóniákban és más egynyári növényekben gyönyörködhetünk

Virágoszlopok, ládák és piramisok díszítik a várost

Fotó: Vig Norbert
Földvári Gabriella
2022.05.24. 14:46

Fehér begóniákkal beültetett virágoszlopokat helyeznek ki mától a Baross úton és a belváros különböző pontjain. Emellett kikerülnek a nagy virágládák a frekventált helyekre és a virágpiramisok a különböző városrészekbe.

Idén először egyszínű fehér begóniákat, összesen közel hatezer darab palántát ültettek a virágoszlopokba, amelyekből 51 darabot helyeznek ki Győr-Szol munkatársai a belvárosban. A begóniák jól tűrik a mostoha körülményeket, az erős napsugárzást és a városi levegőt. Ötven nagy virágládában a Széchenyi téren, a Káptalandombon, a Szent István út melletti járdákon és a Megyeháza téren pedig leandereket, babérokat, pálmákat és borókákat láthatunk a nagyméretű dézsás növények mellett.

Radnóti Ákos alpolgármester a virágosítás kapcsán elmondta, hogy most van itt az ideje az egynyári virágok kiültetésének. Az ágyásokban közel százezer palántát már el is ültettek. „A sétálóutcában amellett, hogy folyamatosan takarítunk, rendet, tisztaságot tartunk, most kirakjuk a virágoszlopokat, a virágládákat is, olyan helyekre, ahol ágyások kialakítására nincs lehetőség, azért, hogy még szebbé tegyük környezetünket. Fontosnak tartom, hogy nemcsak a belvárosra figyelünk kiemelten, hanem a lakótelepekre is, ott is virágosítunk.”

A különböző városrészekbe összesen nyolc virágpiramist szállítottak ki, két új helyszínre a Kodály Zoltán utcába és a Vasvári Pál utca–Tihanyi Árpád út sarkára is helyeztek ki állványokat, az adyvárosi tó környékét pedig kőládák díszítik.

A lakossági kéréseket, igényeket is figyelembe vesszük az ágyások, az ültetendő növények, helyszínekkel kapcsoltban, de a szakma jóváhagyásával történik meg a tervezés, az a lényeg, hogy mindig szép, esztétikus legyen a város virágosítása.

A Győr-Szol munkatársai gondoskodnak a növények rendszeres öntözéséről, tápoldatozásáról. Sok helyen ezt automata öntözőrendszerrel oldják meg, máshol kézi locsolás történik, a belvárosban ezt az éjszakai órákban végzik. Remélhetőleg egészen őszig gyönyörködhetünk a szép virágokban városszerte.

Fotó: Vig Norbert

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #belváros | #galéria | #híradó | #virágosítás |