Vigyázzon értékeire az adventi vonatozás során is!

Szerző és fotó: Havassy Anna Katalin
2022.11.25. 12:25

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Magyar Államvasutak Zrt. közös bűnmegelőzési akcióba fogott, mely az adventi időszak biztonságát hivatott szolgálni. A részletekről sajtótájékoztató keretében számoltak be.

Az advent a várakozásról szól, amikor már mindenki egy kicsit ünneplőbe öltöztetni a lelkét, elkezdi a díszek és az ajándékok beszerzését, ahogy a családhoz, a barátokhoz való utazás szervezése is megkezdődik. Óhatatlan, hogy fokozatosan egyre többen, egyre több és nagyobb csomagokkal indulunk útnak, bennük több készpénzzel és értékkel. A tömegközlekedés pedig az ünnepi időszakban sajnos a rossz szándékú embereket is vonzza.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Magyar Államvasutak Zrt. is kiemelten fontosnak tartja a megfelelő tájékoztatást, mert hisznek abban, hogy ha minél többet beszélnek az utasokra leselkedő veszélyekre, akkor annak foganatja is lesz: jobban figyelünk a tárcákra, a csomagokra és természetesen egymásra is.

Biber Anett a MÁV szóvivője elmondta: a vasúttársaság számára kiemelten fontos utasai biztonsága, számos járaton találkozhatnak egyenruhásokkal az emberek, amely a szubjektív biztonságérzetet nagymértékben fokozza.

Nagyon fontos a megelőzés, hogy az emberek tudják, mit tehetnek meg ők magunk is azért, hogy az utazás kellemes élmény legyen. A rendőrséggel kiváló az együttműködésünk és ahogy őket, minket is az motivál, hogy hiszünk benne: ha eleget beszélünk róla, ha felhívjuk a figyelmet miként vigyázhatunk értékeinkre, akkor az adventi időszak tényleg az ünnepre való várakozásról szólhat. A győri vonalon nagyon sok vonaton működik kamera, illetve a vasútállomáson is, amelyek szintén a biztonságérzet fokozását szolgálják, illetve visszatartó erővel is bírnak.” – zárta a szóvivő. A vasútállomáson egyébként rendőr iroda is működik, illetve a MÁV saját biztonsági szolgálatának szakemberi is szolgálatot adnak az állomás teljes területén.

Szabó Csaba rendőr őrnagy bűnmegelőzési osztályvezető hozzátette, hogy valóban, az adventi forgatag, a tömegközlekedés ideális terep a bűnelkövetőknek.

Most több figyelemfelhívó plakátot is elhelyeztünk, a peronokon és a főépületben is. Ezeken megszívlelendő tanácsokat olvashatnak az utasok, mint például hogy a pénztárcát, a telefont, a bankkártyát jól zárható, lehetőleg belső zsebbe tegyük, vagy egy pillanatra se hagyjuk őrizetlenül a csomagjainkat. A szerelvényekre való le -és felszállás során is figyeljünk értékeinkre, a zsebeseknek kedvelt terepe a peron. Az adventi forgatag, a sok utas vonzza a rossz szándékú emberek, de megfelelő odafigyeléssel megelőzhető, hogy például meglopjanak bennünket. Ha pedig gyanúsan viselkedő személyt látunk, vagy bűncselekményt észlelünk, ne habozzunk: tárcsázzuk a 112-őt! – zárta az őrnagy.

A tájékoztató után Biber Anett szóvivővel közösen kihelyeztek egy figyelemfelhívó plakátot, amely valóban hasznos és megszívlelendő tanácsokat tartalmaz. Ahogy azok a szóróanyagok is, amelyek a bűnmegelőzési osztály kollégái nyújtottak át az embereknek, kellemes és biztonságos ünnepi készülődést kívánva.

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos