Vigyázz, kész, tölts: indul az Arrabona Évszázadai vetélkedő!

Venesz Klaudia Fotó: Ács Tamás
2025.02.07. 15:34

Kilenc győri iskola 41 csapata nevezett a 12. Arrabona Évszázadai helyismereti vetélkedőre. A töretlen népszerűségnek örvendő verseny megnyitóját pénteken tartották a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban. A Győr+ Média elkötelezett támogatója a fiatalok edukációjának, így örömmel vállalták a társszervezői feladatot.

Az eseményen Boncsarovszky Péter, Győr Megyei Jogú Város ifjúságpolitikáért felelős tanácsnoka köszöntötte a csapatokat. Kiemelte, hogy nagy mérföldkő volt Győr életében, hogy kidolgozták az alsó- és felsőtagozatos iskolások számára azt a helytörténeti gyűjteményt, amelyet a pedagógusok a tantervbe illesztve már át tudnak adni a diákoknak. „A nagy érdeklődést mutatja, hogy már közel kétezer diák vett részt ebben a versenyben, és most ti vagytok azok, akik a kétezret átlépitek” – említette Boncsarovszky Péter, majd arra kérte a fiatalokat, hogy minél aktívabban vegyenek részt a vetélkedő feladataiban.

„Járjátok be a várost, barangoljatok, nagyon sok olyan rejtett zúg és hihetetlen történelmi dolog van, amit szerinte még nem ismertetek meg” – utalt ezzel a belvárosi sétát is tartalmazó feladatra. „A vetélkedő abban is különleges, hogy a feladatok megjelennek a Győr+ újságban is, és lehetősége van minden egyes győrinek becsatlakozni a vedélkedőbe, tehát a várostörténettel kapcsolatos tudás-teszt nemcsak a fiataloknak, diákoknak van, hanem minden polgárnak” – tette hozzá az ifjúságpolitikáért felelős tanácsnok.

Prédlné Németh Margit, a vetélkedő főszervezője stábunknak a technikai információkról beszélt: „Először hatodik, hetedik osztályos diákoknak hirdettük meg a vetélkedőt, nagyon sikeres, nagyon számítanak rá. Már benne van a köztudatban, hogy van ez a verseny és jelentkezünk, megmutatjuk, hogy mi vagyunk a legjobbak. Az elmúlt években meghirdettük mindenki számára, tehát bárki, aki szeretne csatlakozni, az megteheti. Biztatok erre mindenkit, mert ez nagyon szórakoztató, izgalmas játék. A győriek a három részből álló vetélkedő két fordulójába tudnak becsatlakozni. Öt különböző témában állítanak össze kérdéseket a tesztkészítők” – emelte ki a főszervező.

Loschitz Ferenc, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ igazgatója szerint hatalmas élményekkel és tapasztalatokkal távoztak a játékban részt vevők az elmúlt 12 év alatt.  „Remélem, hogy mindent meg fogtok tenni annak érdekében, hogy a legügyesebb legyen és a pontszámaitok alapján a döntőbe kerüljetek. Előrevetítettük idén is, hogy nagyon értékes nyereményeket kaphattok” – buzdította a fiatalokat az intézményvezető.

A megszokott témák között idén kiemelt szerephez jutnak az állatok, ugyanis a Xantus János Állatkert bevonásával a győri állatpark rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek a vállalkozó kedvű játékosok. Míg a diákcsapatok kitöltött tesztjeit a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban gyűjtik, olvasóink szerkesztőségünkbe küldhetik a megoldásokat (9023 Győr, Kodály Zoltán utca 32/A), vagy az [email protected] címre. Az aktuális tesztsorokat a Győri PreSszóban és oline felületünkön tesszük közzé.

Galéria: Ács Tamás