A Vészkijárat Extra adásunkban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrkapitányság által szervezett “Függőségek árnyékában” prevenció napra látogattuk ki. A Széchenyi István Egyetemen rendezett napon több, mint 1200 fiatal találkozott a függőségek veszélyeivel, azok megelőzési lehetőségeivel. A nap végén pedig egy halálesettel végződő baleseti helyszínelés szimulációját is megnézhették a fiatalok, amit adásunkban is bemutatunk.
A megelőzés a legjobb módszer a függőségek ellen – erre hívta fel a figyelmet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Széchenyi István Egyetem közös programja, amely „Függőségek árnyékában” elnevezést kapta, ami egy prevenciós napot takart.
A prevenciós napot egy közös vonulással kezdték a fiatalok a városházától az egyetemig, itt az általuk készített molinókat, plakátokat is bemutathatták. A folytatásban a diákok részt vehettek előadásokon, bemutatókon, megtekinthettek egy baleseti szimulációt, ahol valós ütközést láthattak, majd a rendőrségi, katasztrófavédelmi és mentős alakulatok munkáját tekinthették meg, a nap folyamán pedig több standon is érdekességeket tekinthettek meg.
Dr. Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó saját tapasztalatait elmesélve fejti ki, hogy a sport az egyik legjobb prevenció.
A „Függőségek árnyékában” programban a Győr+ Média Zrt. is részt vett mint médiatámogató, hiszen cégünk is teljes vállszélességgel kiáll a bűnmegelőzési, balesetmegelőzési és edukációs témák mellett. Fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel segítsük a szakemberek munkáját.
A Vészkijárat című műsorunk is ezt a célt szolgálja, nem véletlen tehát, hogy az esemény műsorvezetője is Mihályi Orsolya volt, csakúgy, ahogy a Vészkijáraté.
A teljes adás itt megtekinthető: