Velekei László: „Izgalmas és őrült évad vár ránk”

Fotó: Ács Tamás
Ficsór Dávid
2021.09.03. 11:31

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Győri Balett pénteken. Győr világhírű együttese sokszínű és izgalmas évad elé néz.

Az új arculat mellett három új taggal bővült a társulat: Annabelle Hustace, Szendrey Rebeka és Kaszab Bence személyében, fiatal, ambiciózus táncosok érkeztek a városba, akik a balett igazgató szerint beleillenek az együttes profiljába. Rozmánné Polgár Andrea személyében pedig a háttérmunkát végző csapat erősödött. Tizenhat darabot játszik majd a társulat ebben az évadban, ami országos szinten is kiemelkedik. A mennyiség azonban nem megy majd a minőség rovására, mondta Velekei László.

„Annyira erős és annyira fegyelmezett a csapat, hogy ezekre a kihívásokra méltó választ tudunk adni, úgyhogy izgalmas és őrült évad vár ránk” –hangsúlyozta az igazgató. Dr. Pergel Elza, Győr alpolgármestere az önkormányzat képviseletében vett részt a rendezvényen. A városvezető azt mondta, szeretné, ha a világhírnév ellenére sosem felednék el a művészek, hogy a város a Győri Balett bázisa, a központja, a szíve és a sok meghívás ellenére nem kívánkoznának el Győrből. „Győr egy kicsi város ahhoz képest, amekkora a Győri Balett művészete” –emelte ki Dr. Pergel Elza.

A nyári szünetben sem pihent a táncosok egy része, augusztusban a Kaposfest Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztiválon léptek fel, Várdai István csellóművésszel varázsolták el a közönséget Bach másként című közös produkciójukkal.

Szeptemberben is folytatódik majd az „utazás”, hiszen a Keszthelyi Táncpanorámán az Anna Karenina-t, a Városmajor Szabadtéri Színpad programzáróján a GisL-t mutatják be. A Magyar Zene Házában pedig állandó kiállítása lesz a társulatnak. Repertoáron marad a fent említett két darab mellett a Kippkopp és Tipptopp & Kippkopp karácsonya, a Passage, a Maszkabál, a Körforgás est, a Romance és felújítják a „Ne bánts!”-ot.

Velekei László az évadnyitón számolt be arról, hogy számos együttműködés vár a Győri Balettra, a partnerekkel pedig koprodukcióban premierekkel készülnek. A Művészetek Palotája újra az évad együttesének választotta a társulatot, itt a Mimi, a Movements to Stravinsky és a Jamie Winchesterrel és Hrutka Róberttel közös One Way to Heaven kerül színpadra. „Azt hiszem bevettük Budapestet!” – mondta a balettigazgató, miután bejelentette, a Nemzeti Táncszínházban is fellép az együttes: a Chaos és a The Waves egyaránt különleges előadásnak ígérkezik. Velekei László több olyan együttműködést is megemlített, melyekről a későbbiekben részletesebben is beszámolnak majd. Ilyenek például a Győri Filharmonikus Zenekarral közös produkciók, de a Győri Nemzeti Színházzal és a Vaskakas Bábszínházzal is terveznek kollaborációt. A különleges atmoszférával rendelkező győri Torula Művésztérben is megmutatkozik majd a társulat. Bár még csak szeptember van, már szó esett a tavaszról. A Dubai 2020 Expo Magyar Nemzeti Napján lép fel a Győri Balett, sőt egy önálló előadásuk lesz a 2000 férőhelyes Dubai Operában. Az évad méltó zárása lehet a 17. Magyar Táncfesztivál és a 7. Gyermek Táncfesztivál.

Történelmi pillanat a Győri Balett életében, hogy szeptembertől kihelyezett táncos és próbavezető szakot indít klasszikus balett szakirányon a Magyar Táncművészeti Egyetem Győrben, a Széchenyi István Egyetemen együttműködésben velünk” jelentette ki Velekei László. Az igazgató szerint ezzel betömik azt a tátongó űrt, ami a művészeti szakközépiskola és a Győri Balett között eddig fennállt, ezzel pedig egy olyan életpályamodellt kapnak a gyerekek, amivel végre a társulat is tervezni tud. Mindezt ráadásul úgy, hogy itt tudják tartani az „energiákat” Győrben, erősítve a társulat régi hagyományait, megtartva a magas minőséget. A képzés szeptember 6-án indul, heti két alkalommal. A gyakorlati órák a Győri Nemzeti Színházban, az elméleti órák a Széchenyi Egyetemen lesznek. Ötvenen jelentkeztek a képzésre, tizennyolc jelentkezőt hívtak vissza és az évfolyam 12 fővel indul.

Galéria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Győri Balett |