Véget ért a Győr Balloon Fiesta

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2021.07.11. 11:47

Színes ballonok lepték el Győr egét a hét folyamán, a város adott otthont a 40. Magyar Nemzeti Hőlégballon Bajnokságnak, ahova még külföldről is érkeztek versenyzők. A jövőben akár világbajnokságot is rendezhet a város.

Az elmúlt napokban érdemes volt az eget pásztázni Győrben, hiszen a városban zajlott a 40. Magyar Nemzeti Hőlégballon Bajnokság. Naponta többször is útnak indultak a hatalmas ballonok, így folyamatos látványosságot kínáltak a város lakóinak. A verseny hivatalos zárása ma délelőtt történt meg, ahol a díjakat is átadták.

A tájékoztatón ott volt a Győr+ fotósa is, cikkünk a galéria után folytatódik!

Fotó: Vig Norbert

Molnár Péter, az esemény egyik szervezője és versenyzője elmondta: a város nélkül a gondolat sem született volna meg, de szerencsére Győr városában jó partnerre találtak a szervezésben.

Tizennyolcan vettek részt a bajnokságon, tizenketten versenyzők, míg hatan úgynevezett fieszta-pilóták, akik magáért a repülés öröméért voltak itt – árulta el Molnár Péter, aki a magyarok között az első helyen, míg nemzetközi összesítésben a második helyen zárt a megmérettetésben. Olaszországból, Szlovéniából, és Hollandiából is érkeztek ugyanis versenyzők.

Szeretnénk hagyományt teremteni ezzel, Győr nagyon jó versenyhelyszín, és ezúton is köszönjük a támogatást” – vetítette előre a jövőbeni terveket Molnár Péter. Akár Európa- vagy világbajnokság is lehetne a városban – tette hozzá a versenyző, aki már 2017-ben is elhódította a magyar bajnoki trófeát.

Hajtó Péter önkormányzati képviselő a verseny zárása után elmondta: nagyon jó dolog, hogy egy ilyen esemény a városba jött.

Több ezer fotót lehetett látni a közösségi médiában a hőlégballonokról, fantasztikus esemény és kiváló kezdeményezés volt – méltatta a képviselő a rendezvényt.

A ballonok versenyével egyidőben zajlott a városban a 3 folyó, 1 sziget, azaz a 31! Összművészeti Ifjúsági Fesztivál is. Hajtó Péter kiemelte: Győr visszavárja a hőlégballonokat, és a 31! fesztivál mindig jó keretprogram lesz erre a megmérettetésre.

“Színvonalas verseny volt egy gyönyörű városban. Elképesztő volt látni, ahogy a fesztivál színpadjain is megálltak az előadók és a közönséggel együtt élvezték, amikor a ballonok elrepültek felettük. A cél, hogy akár EB-t, akár VB-t rendezhessünk a jövőben, akár 50-60 ballonnal” – idézte fel Hajtó Péter.

A Győr+ olvasóitól rengeteg képet kaptunk az elmúlt napokban:

Kapcsolódó témák: #31! Fesztivál |