Kilencedik alkalommal rendezik meg a „Verselj Győr!” kezdeményezést a költészet világnapján. Március 21-én a város több pontján elhelyezett versek és idézetek várják a szemfüles járókelőket.
Március 21-én, a költészet világnapján ismét megrendezik Győrben a „Verselj Győr!” civil kezdeményezést, amely idén már kilencedik alkalommal várja a város lakóit. A szervezők célja, hogy a mindennapok rohanásában egy pillanatra megállásra, mosolyra és a költészet felfedezésére hívják a győrieket.
Az akció részeként a város több pontján piros masnival átkötött verseket és idézeteket helyeznek el. A járókelők ezeket az oszlopokon, fák ágain vagy kerítéseken találhatják meg – és akár haza is vihetik magukkal, hogy egy rövid verssel tegyék szebbé a napjukat.
„Nem haltak meg,
Nem haltak ki a költők
a zászlóvivő ősök!
Piros masnik,
a győri utcán,
híd alatt, híd fölött,
szellem szabadságát őrzők.”
(Olasz Valéria)
A szervezők arra biztatnak mindenkit, hogy már kora reggeltől járjon nyitott szemmel, és csatlakozzon a különleges irodalmi „kincskereséshez”, amely évről évre a költészetet és az olvasás örömét viszi ki a győri utcákra.
Az esemény részleteiért IDE KATTINTSANAK!
Tavalyi cikkünk a témában: